Archive for Városibiciklizés

Tüntesss a SZMOG ellen február 17, 14 óra Astoria

PM10 szenyezettség
A szennyezett levegő elviselése már nem szükségszerű a nagyvárosokban sem. Világszerte számos város példája bizonyítja, hogy rövid idő alatt elfogadható költséggel hathatós intézkedéseket lehet hozni a levegőszennyezés csökkentésére. Követeljük, hogy a Fővárosi Önkormányzat is haladéktalanul tegye meg ezeket a lépéseket

Esemény kezdete: 2008.02.17. 14:00

Esemény vége: 2008.02.17. 16:00

Helyszín: Budapest

Budapesten a határértéket meghaladó szennyezettségű időszakok hossza évről évre növekszik, vele együtt meredeken az áldozatok, és légúti betegségben szenvedők száma is, amit a főváros szinte tétlenül néz. Az adatok magukért beszélnek, szakértők, civil szervezetek sora tiltakozik, évente családok ezrei döntenek az agglomerációba menekülés mellett.
A sajtó képviselői heti rendszerességgel teszik fel erre vonatkozó kérdéseiket a város vezetőinek, de konkrét intézkedések helyett a válasz legfeljebb kommunikáció.

Vasárnap sokan szeretnénk újra jelét adni, hogy a város lakóinak elege van a szennyezésből, különösen annak eltitkolásából, és a tétlenségből. A tavaly összefogott környezetvédő, és kerékpáros társadalmi szervezetek ezért újra demonstrációt szerveznek vasárnap 14 órára a Károly körútra. Ha zavar a szmog, de költözés helyett változtatnál, most köztünk a helyed. Ha szerinted Budapest is képes követni az olasz, német, és más európai városok példáját, most mindenképpen gyere el, és minden létező fórumon igyekezz erre rávenni másokat is. Reményeink szerint többezren leszünk Ezúttal gyalogos tüntetés lesz, kimondottan a városháza előtti útszakaszon. Persze sokan érkezünk bringával is, de arra kérünk gyere előbb, lakatold le és gyalog induljunk kettőkor az Astoriától. Ha teheted hozd a családodat, barátaidat, rokonaidat is.

Ez a város a tiéd! Ha most otthon ülsz, akkor lemondtál róla!

További infók a tüntetésről a criticalmass oldalon.

Comments

Autómentes világnap

Újra eljött szeptember 22., az autómentes világnap és az ilyenkor hagyományos Critical Mass kerékpáros demonstráció.

Comments (1)

50 ezer ember tekert egy élhető Budapestért

Critical Mass Budapest 2007
És persze sokan tekertek vidéken is, erről sajnos kevesebbet tudok, de várom a kommenteket, kíváncsi vagyok, hogy hogyan sikerültek a vidéki CM-ek.
Képek

Comments

Biciklizz minden hétköznap!

Biciklizz minden hétköznap, és különösen most vasárnap, április 22-én, a Föld Napján, kerekedj fel és tekerj el a legközelebbi CM-re!

CriticalMass 2007.04.22.

A legtöbb magyarországi nagyvárosban lesz ilyen vasárnap, sőt a romániai olvasóknak is figyelmébe ajánlom (a látogatottsági statisztikák szerint hetente több százan látogatják Romániából a Kormányblogot!), hogy idén Marosvásárhely mellett Nagyváradon is lesz CM, az Erdélyi Kárpát Egyesület szervezésében!

Na és ez meg már nem CM, hanem a hétköznapok, Koppenhágából. Lehet, hogy Budapesten is ez lenne a jövő és nem pedig az autóforgalom megtöbbszörözése több ezer milliárd forint közpénzből?

Comments (4)

Biciklúton parkolni jó

Bicikliúton parkolni jó, aki még nem nem tudja milyen az, ajánlom figyelmébe a képet, így kell. De sima járdán is nagyon jó parkolni, főleg úgy hogy autónktól ne férjen el a lúzer gyalog.

Comments (4)

Mikulás napi biciklitúra

Mikulások a nyugatinálÚjabb városi biciklis kirándulásunkon szalancukrot osztottunk a járókelőknek, a dugóbban álló autók hátsó ülésén unatkozó gyerekeknek. Ezúttal mindenki szeretett bennünket, még a budapesti taxisok sem keménykedtek.

Fotók: Sok mikulás kerékpárháton.

Comments

Szezonnyitó

BiciklitúraMagwas szezonnyitó bringatúrájával megnyílt a szezon. Hogy pontosan minek a szezonja? Azt hiszem a gyapjú térdmelegítőké.

Szezonnyitó belvárosi bicajtúra.

Comments

Akik büszkék lehetnek

BiciklitúraKerépársávot az utakra! Levegőt a belvárosba! Parkolósáv helyett bringasáv! A járda a gyalogosoké! Fűre lépni szabad!
Azok az emberek, akik büszkék lehetnek rá, mostantól rendszeresen fejük fölé emelik, amivel közlekednek, gyere te is és emeljünk együtt!

Kerékpársáv belvárosi bicajtúra.

Comments (1)

Belvárosi biciklitúra

BiciklitúraPénteken tekertünk egy jót a belvárosban, nagyon jó hangulatban és nagyon jó társaságban!

Néhány sebtiben készült fénykép.

Comments (2)

Bátor ventilátor szeptember 22-én

A bátor ventilátor nem hiába forog szeptember 22-én!
Bátor kerekei felkavarják Budapest mérgező levegőjét, és ózondús mezei virágillatú paradicsommá varázsolják az egész belvárost!

Read the rest of this entry »

Comments

Bicajtúra Budapest belvárosában

Biciklis kirándulás BudapestenÚtvonal: Blaha – Rákóczi-út – Astoria – Kossuth Lajos-utca – Ferenciek-tere – Erzsébet-híd – Szabad-sajtó-út – Döbrentei-tér – Attila-út – Apród-utca – Lánchíd-utca – Clark Ádám-tér – Fő-utca – Bem-rakpart – Batthyány-tér – Bem-rakpart – Csalogány-utca – Széna-tér – Margit-körút – Moszkva-tér – Krisztina-körút – Attila-út – Mikó-utca – Krisztina-körút – Vérmező-út – Széna-tér – Margit-körút – Tölgyessy-utca – Margit-körút – Margit-híd – Szent István-krt. – Teréz-krt. – Erzsébet-krt. – József-krt. – Üllői-út – Kálvin-tér – Múzeum-krt. – Károly-krt. – Bajcsy Zs. út – Szent István-krt. – Margit-sziget

Eti rajza az útvonalról, a táv 18,3 km, amit a helyszíni órás mérések is megerősítettek.

Képek a túráról
Legközelebb szeptember 22-én 16.00-kor újra a Blahán találkozunk!

Comments (2)

Mátrai jelentés

Ne a járdán!

Szombati kellemes munkahelyi workshop után hullafáradtan tekertem a Keletibe. Fel a Margit-hídra, az világos ugye, hogy nem a járdán, de buszsávni, vagy nem buszsávni, ez itt a kérdés. Végül szabálytalanul a buszsávba nyomtam veszettül, igyekeztem olyan tempóba, hogy busz ne érjen utól.
A hatvani személyen van bicikliszállító kocsi, hatan vagyunk, rögtön a múltheti kerül szóba, ki se kell mondani, hogy CM, mindenki tudja, miről van szó. A többiek elővárosiznak, én megyek végállomásig az iszonyú lepukkant és megrongált bicikliszállítóban.
Irány Csány, aztán Atkár. A 3-as, meg 32-es út kényelmes, alig néhány autó a fővároshoz szokott bringás számára, és csak két km ezeken a város széléig, itt ráfordulok végre a döcögős csányi útra. Ez már a kánaán. Virágzó repce illata, fácánok, meg én, semmi más. Na jó, Csányig megelőz egy busz, a szele húz egy kicsit. Csány isten, világvége, jó végiggurulni, kendős nénik beszélgetnek az utcán, kicsit olyan, mint 10 éve az én falum, vagy nem olyan, mittudomén, de nosztalgikus.
Hajtok tovább a síkon, majd tanyák, egy halom, talán valahai kunhalom belvízzel bekerítve. Egyetlen dombocskára tekerek egy erősebbet és előttem Atkár, balfelé a Sárhegy, meg a Mátra az estében.

Kerékpározás a Mátrában

Másnap Nikivel együtt nekivágunk a világoszöld Mátrának, délelőtti napsütésbe. A Gyöngyös-Mátrafüred bicikliút megszűnőben, néhol már teljesen eltűnt a burkolat, a város szélén Kopiékkal találkozunk, futás után nyújtanak, meg korareggel már letekertek egy 90-es kört országútival olyan legjobb helyeket érintve, mint Mátraballa, meg Mátraalmás, készülnek a Vasemberre.

Fényképek a tavaszi Mátráról és a sok-sok útbaeső irtásról.

Read the rest of this entry »

Comments (4)

Kritikus tömeg az alsó rakparton, 2006

Critical Mass az alsó rakparton 32 ezer ember örült egymásnak, és annak, hogy egy pár órára a rendőrség által kijelölt útvonalon közlekedhetett úgy Budapesten, ahogyan az normális.
Olyan volt, mint egy álom.
Állandó életveszély, halálfélelem nélkül, anyázás-dudálás nélkül, sűrű fojtó füst nélkül, borzalmas autózaj nélkül.
Csak ennyit szeretnénk minden nap és minden órában, mindenfelé a városban.
Ezért megyünk el legközelebb mégtöbben, és remélem, hogy legközelebb megkapjuk az engedélyt az Irányítástól egy olyan útvonalra, ahol nem a Duna és egy kőfal között tolhatjuk a bicajt, hanem ismét végigtekerünk a járó-kelő emberek között.

De így is nagyon jó volt, köszönet a rendezőknek a szervezésért!

Comments (7)

Formálódó Zöld Világ!

Critical Mass

Ott voltál? A banner senkit ne tévesszen meg 32 ezren voltunk! Hogy, hogyan tovább a felvonulás után? Először is mindenki közlekedjen hétköznap is biciklivel. Másodszor pedig olvasd el ezt: Aktivizmus!
Viszlát holnap a bicikliúton!

Pár fotó a kritikus tömegről

Comments

Kritikus tömeg – 15 000 nem elég!

critcall mass

Mindnyájunknak el kell menni,

és mindenki hozzon még egy embert! Mert szeptember 22-én este 6-tól kerékpáros felvonulás lesz. Azért, hogy Budapesten tízszer több kerékpár, tízszer több levegő, tízszer több csend, tízszer több nyugalom, tízszer több mosoly és sokkal kevesebb fölösleges autóforgalom legyen. Helyszín: Hősök tere. A részletekről itt olvashattok.

critcall mass

Aztán fel is vontultunk. A mezőny nagyon szétszakadt, a végén pedig oszlattak, így nem volt alkalmunk tömeget fényképezni, pedig az indymedia szerint 24-30 ezren voltunk, ami minden idők egyik legnagyobb kerékpáros felvonulása. Áprilisban újra végigtekerünk Budapesten! Képek, Critical Mass Budapest, 2005.

Comments

Első hóvirág a hó alól és Férfias Magyar Rendőrség

Latrok (Földes András fényképe) Első hóvirág a hó alól, írom a címben. Van tízezer civil arc ebben a szarráhazudott, szarrácsalt országban, annak is a rákos fővárosában, aki ,,csak úgy” kiment az uccára egy őszinte és vitathatatlanul jó ügyért. Egy igazi civil kezdeményezés, nincs mögötte pénz, csalás, mögöttes érdek, politika, szóval semmi szarkavarás. Talán ez volt az első ilyen Magyarhonban, ami ennyi embert megmozgatott. Oszt akkor itt egy kellemes hír: Megszívatott budapesti biciklisták. Véssétek észbe, eszt írja a 12. kerületi Szerv: ,,Nem alkalmatlan az úttest kerékpárközlekedésre, ha azon nagy a forgalom, és emiatt ott veszélyes közlekedni, vagy az úttesten jelzőtábla, illetve szabály tiltja a kerékpárral való közlekedést, tehát ezekben az esetekben a járdán tilos a kerékpározás.” Viszont a KRESZ elég egyértelműen teljesen mást mond, de mit számít az: 54. § (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – szorosan az úttest jobb szélén kell közlekedni. (2) Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.

Kubista festmény a tüntetésről Hogy igazán lehetetlennek érezd a helyzetünket, kedves olvasó, ehhez még elmesélek egy történetet. A Kolossy tér közelében tekertem hazafelé a röges macskakövön, hogy előbb hazaérjek, mint a macskakősíkosító eső-testvér. Egyszer csak egy autó közeledik felém, direkt leszorít az útról a picsába, majdnem aláesek ahogy a macskakövön navigálok két keréken. És persze, hogy egy férfias rendőrautó volt az, kilóg a Szerv az ablakán. Szolgálunk és védünk! De nem ezt mondja, hanem helyette rám ordít, amolyan katonai vezényszószerűen, hogy húzzak az útról a járdára, vagy ,,valahova”, mert zavarom az autókat a közlekedésben. Függetlenül attól, hogy én szabályosan közlekedtem, a rendőrautó meg nem, a szabályoktól függetlenül sem értem, hogy mivel zavartam az autókat, ha az engem előző tutira túllépte a harmincas sebességkorlátozást. Képek a tüntetésről: Niki | Zsolti.

Comments

Kerékpáros felvonulás (fekete tekerés), Budapest

Kerékpárosfelvonulás Politikusok zavarták meg a hétvégi békés kerékpárfelvonulást, idemásolom a kormány, és cauchy7 listákról az idevonatkozó posztomat: Tegnap délelőtt kimentünk az asszonnyal kerékpártüntetésre. Egész jól körbegurultuk a város jelentős részét, rendőri kísérettel. Tekintve, hogy nyugis szombat délelőtt volt, alig hallottunk némi anyázást. Csupán a Hősök-terénél várakozó kocsisor nyomott egy komolyabbb dudaszót tiltakozólag ellenünk, némi hajrá magyarok taktussal is díszítve. Úgy látszik lassan minden héten olyan tüntetésre megyek, ahol valakik ellenségnek tartanak, és ezt duda, vagy sípszóval jelzik, nem is kétséges, hogy valami baj van velem. Gyalogos vonalon is volt egy kis köcsögözés a népstadionnál, aztán meg egy kis anyátok picsáját, kerékpárosok. Pedig csak arról lett volna szó, hogy pl. Budapesten évente száz biciklist gázolnak halálra (érdekes lenne tudni, hogy hányból), és jobb lenne, ha kevesebbet.

Read the rest of this entry »

Comments