A zoboraljai alternatíva

Régi ház Béden

Mi (tanácsadóm és én) legyintettünk a hűvös sziklákra, és régi nagy vágyunknak engedve, a zoborvidéket választottuk úticélul. Zoborvidékről röviden annyit, hogy Nyitra könyékén, pontosabban a Nyitra fölötti Zobor-hegy két oldalán húzódnak az ide tartozó falvak (ezért használatos még a Zoboralja elnevezés is). A falvak legtöbbjében máig is jelentős magyar nyelvű és kultúrájú többség él (várhatóan már csak néhány évig), némelyikük pedig már rég elszlovákosodott, ezeket a családnevek, az építészet, a viselet és más hagyományok kapcsolják a régióhoz.
Zoboralja bennünket megelőzően már a népzene gyűjtőinek is paradicsoma volt, számos közismert népdal származik innen (akinek operációs rendszere és böngészője engedi, itt ízelítőt találhat).

Zoboraljai fotóalbum

Zoborvidék 2003. Húsvétján

Mi (tanácsadóm és én) legyintettünk a hűvös sziklákra, és régi nagy vágyunknak engedve, a Zoborvidéket választottuk úticélul.

Mi az hogy Zoborvidék?

Zoborvidékről röviden annyit, hogy Nyitra könyékén, pontosabban a Nyitra fölötti Zobor-hegy két oldalán
húzódnak az ide tartozó falvak (ezért használatos még a Zoboralja elnevezés is).
A falvak legtöbbjében máig is jelentős magyar nyelvű és kultúrájú többség él (várhatóan már csak néhány évig), némelyikük pedig már rég elszlovákosodott, ezeket a családnevek, az építészet, a viselet és más hagyományok kapcsolják a régióhoz.
Szokás azt mondani, hogy Zoborvidék a legészakibb magyarlakta régió, nos ez földrajzilag bizonyosan nem igaz, az azonban igen, hogy az Érsekújvár feletti még napjainkban is fellelhető palócfélszigettől északra, elszigetelten helyezkedik el, és tájszólásban, viseletben, szokásaiban alapvetően eltér más felvidéki népcsoportoktól.
Zoboralja a népzene gyűjtőinek is paradicsoma volt, számos közismert népdal származik innen (akinek operációs rendszere és böngészője engedi, itt ízelítőt találhat).

Zoborvidék falvai


,,A Kárpát-medence nyugati felében a zoboralji magyarok alkotják a legészakibb összefüggő magyar csoportot. A Zoboraljaként ismert nyelvsziget a Nyitrától északkeletre húzódó Tribecs hegység déli nyúlványainál, a Zobor és a Zsibrice közötti hegylánc két oldalán meghúzódó 13 falut foglalja magában.


A hegylánc és a Nyitra folyóhoz viszonyított fekvésük alapján még további 3 kisebb területi egységre tagolódik. A hegység déli oldalán vannak a hegyaljai falvak: Gerencsér (Nitrianske Hrnčiarovce), Csitár (Dolné Štitáre), Pográny (Pohranice), Alsóbodok (Dolné Obdokovce), Nyitrageszte (Hosťová), Kolon (Kolíňany), Zsére (Žirany), Gímes (Jelenec) és Lédec (Ladice). A hegyvonulat északnyugati felén a hegymegi (Menyhe, Béd – Podhorany), a Nyitra folyón túl a vízmegi Egerszeg (Jelšovce) és Vicsápapáti (Výčapy Opatovce) falvak találhatók.


Újabban a Zoboralja megnevezést kezdik használni a Nyitra-vidékhez tartozó többi magyar falura is (Kalász – Klasov, Bábindal – Babindol, Csehi – Čechynce, Nagycétény – Veľký Cetín). Közigazgatásilag a nyitrai járáshoz tarozik még Nagyhind – Veľké Chyndice, Felsőaha – Horný Ohaj, Csiffár – Čifáre, Tild – Telince, Nemespann – Paňa és Felsőszőllős – Vinodol.”

Balkó Gábor

A fentiek apró pontosítása, hogy a két hegymegi falu Menyhe – Mechenice, Béd – Bádice ma a szlovák Podhorany-hoz tarozik közigazgatásilag.
Sándor János Kolon – Egy falu a Zoboralján című könyve a Zoborvidékhez sorolja még a következő szlovák falvakat is:
Alsóelefánt – Delné Lefantovce, Felsőelefánt – Horné Lefantovce, Darázsi – Dražovce, Üzbég – Zbehy, Sarlókajsza -Lužianky, Gímeskosztolány – Kostolany, Néver – Neverice, Családka – Čeladice.

Zoborvidék népe

A helybéliek székely eredetűeknek tartják magukat, valóban sok a Székely családnév és pl. a lédeciek anekdotáiban magam is felfedeztem a székelyes gondolkodásmódot.
További helyi feltételezés, hogy a honfoglalás után a kereszténység elől idemenekülő székelyek (kezdetben a székelyek a mai Szlovák-alföld területén éltek) leszármazottai élnek ezekben a falvakban.
Utóbbit valószínűtlennek tartom, sokkal hihetőbb, hogy jóval később költözött a térség magyar és szlovák lakta falvaiba néhány székely család.
Zoborvidéknek kiváló honlapja van, érdemes itt is körülnézni.

Az utazás

EC-vel vágtunk neki tájnak, és nagy örömünkre szolgált, hogy újabban nem kell helyjegyet váltani EuroCity-re.
A vonat k-európai szemmel nézve szinte vágtatott, másfél órán belül Érsekújváron voltunk, és végre belekortyolhattunk egy igazi Arany-fácánba, illetve körbeszaladtunk a nagypénteki (ott az ünnepnap) kihalt városon, és máris vitt a személy Nyitrára.
Nyitra nagyon szép város, rengeteg látnivalóval és imponálóan magasodik fölé a mészkőcsipkékkel díszített Zobor-hegy.
Sajnos sem oda, sem vissza nem tudtunk időzni a városban, de hamarosan újra felkeressük és bepótoljuk eme adósságunkat.

A szokásos szocreál buszpályaudvar táblalabirintusában már hamar kiigazodtunk, és megtaláltuk a nekünk megfelelő buszjáratot, és irány Lédec. A busz útközben is átment pár Zoborvidéki falun, mi meg izgatottan lestük, hogy vannak-e még régi házak, kapuk, s örömmel láttuk, hogy igen.

Lédec

A falu régebbi neve Barslédec, ami arra utal hogy valamikor Bars-megyéhez tartozott (ma Aranyosmarót járás része). Különállósága nem csak közigazgatási természetű, viseletében, és más hagyományaiban is eltér a környező zoboraljai falvaktól.
Ahogy megérkeztünk, a busz egyből a kocsmához vitt bennünket. Biliárd vagy rexasztal is van, és sajnos csak 10-es Corgoňt mérnek, az emberek alaposan keverték a szlovákot a magyarral. Az első pillanatokban nehéznek látszott a kommunikáció.
Egyből a tájházról kezdtem el érdeklődni, ám ezt a szót senki nem értette és hosszas körülmagyarázás után jöttek rá, hogy a ,,mit en tudom milyen” dómról van szó, a templom mellett.
A kocsmáros segítőkészen próbálta kideríteni a vendégektől, hogy honnan lehet a kulcshoz hozzájutni, de sikertelenül .
Közben jöttek a sajtkorbácsok és horgonyok sorba, na meg az új fajta igazi házi ,,csipszek”, a kocsma megtelt, besötétült, és egyre több lett a magyar szó.
Aztán a falu szántói feletti erdőszélen vertünk sátrat. A sátorban a horgonyok segítségével még elénekeltem az a csitári hegyek alattot az aznapi Csitáron való átbuszozásra tekintettel, aztán jómély alvás k0vetkezett a fárasztó hét után.

Másnap esőt sejtető felhők alatt ébredtünk a már egyhén zöldülő erdőben, de az esőt megúsztuk. Leballagtunk a Barsi-oldalon a faluba, aztán újra próbálkoztunk a tájház emlegetésével a reggeli vásárlás közben. A boltban komoly tanakodás indult először szlovákul, aztán mégis magyarra váltottak, végül hogy hova kell mennünk szlovákul mondták el. Úgy néz ki ez a természetes nyelvhasználat napjainkban, egymás között bizonyos dolgok megbeszélésére még használják a magyar nyelvet, de nekünk idegeneknek ösztönösen a hivatalos nyelven válaszoltak, annak ellenére, hogy mi magyarul beszéltünk.

Aztán eljutottunk egy csinos fiatal lányhoz, Patai Erzsihez. Ő a polgármesteri hivatal egyetlen alkalmzottja (a zólyomi polgármesteren kívül), őt kell keresni, ha a tájházat akarja megnézni az ember.
Erzsi nagy lelkesedéssel beszélt falujáról, hagyományaikról, a hagyományőrző körről, amelyben ő is részt vesz, mi meg szégyenkeztünk, hogy épp a húsvéti nagytakarításkor tartjuk fel.
Aztán megnéztük a tájházat is, igaz sietve, mert nem akartunk az ebédidőbe is belelógni.
A tájházban lévő naplóból derült ki, hogy a helyi hagyományőrző kör igen aktív, rengeteg helyre járnak fellépni.

Gímeskosztolány

Hideg tavaszi szelek között gyalogoltunk fel Gímeskosztolányra, de mire felértünk a Nap is kisütött. A faluban sok magyar családnevű van (pl. Székely, Szegény), és a régi házak is a zobori magyar falvakéhoz hasonlóoak, de szlovákok lakják.
Állítólag Szlovákia legrégebbi épülete Gímeskosztolány temploma, belsejében a freskókon különleges Mária ábrázolások vannak (ha jól értettem), fényképezni nem szabad, nagy szerencse, hogy belülről is meg tudtuk nézni.

Gímesi vár

Rövid emelkedő után a várfalak alatt napozva ebédeltünk. A várban érdemes alaposan körülnézni, egészen ép falrészek vannak, néhol a díszes faragott kőablakok, tartóoszlopok is megmaradtak, és nagyon jó kilátás van minden irányba.
A vár után Felső-elefánt felé vettük az útirányt. Ugyan kis hegyekről van szó, de az erdők nagyon szépek.
Először egy hangacserjékkel borította erdőrészen vágtunk át, majd jött a szelídgesztenyés, cseresznyével tarkítva. Állítólag a legidősebb gesztenyefák 300-500 évesek lehetnek, az viszont biztos, hogy az eddig általam látott gesztenyefák csak gyermekek voltak az itteni vén fákhoz képest.

Felső-Elefánt

Közben egész úton azon töprengtünk, hogy hogyan lehet egy kis falunak Elefánt a neve. A talányt azóta se fejtettük meg, bár állítólag valamilyen csontokat találtak itt, lehet hogy a megoldás ekörül keseresendő, mindenesetre mi egyetlen elefántot sem láttunk. Régi végtelenül lepusztult műemlék számba menő épületeket viszont igen.
A koloniak szerint egykor a nyitrai urak jártak oda vadászni, bulizni, ennek megfelelően sok kastályszerű épület is van a faluban.
A falu fölötti völgyben arbortétum van, a térkép szerint valami műemlék épület is lehet ott, de mivel az út nem arra vitt, már nem volt lelkierőnk visszamászni a faluból, hogy megnézzük.
A világhborús emlékű neveinek kb. fele magyar eredetűnek tűnik (pl. Balázsová), a falut szlovákok lakják.
A kocsmában itt is Corgoňt mérnek, de ez legalább már dvenászka. A hátizsáktól mostanában elszokott ájult végtagjainkba újra erőt öntött a nyitrai aranyszínű ital, és újult erővel indultunk el Bédre.

Béd

Béd icipici falu, nyitott kocsmára remény sem volt. Így egy nem túl barátságos helybéli nénivel sikerült csak szót váltanunk a faluban, aki pár rosszalló és szándékainkat ellenőrző kérdése után szónélkül faképnél hagyta a két hátizsákos idegent. Mi azért folytattuk a bóklászást a faluban, miközben a fiatalok szlovákul viccelődtek rajtunk.
Itt találtuk az egyik legszebb régi házat.
A temetőben ugyan csak magyar sírfeliratot láttunk, de tekintve hogy a picike Bédet a jóval nagyobb szlovák Podhoranyhoz csatolták, nem meglepő hogy az utcán nem hallottunk magyar szót.
A falu ,,felderítése” után újra a ,,csitári hegyek” felé vettük az útirányt és a falu feletti egykori kis bánya alkotta katlan köves talaján vertünk sátrat.
Főzni- és innivalónk nem lévén már világosban az alvással kísérleteztünk, meghallgattuk egy madár koncertjét, aki más madarakat remixelt, bravúrosan. A legjobban a nyitnikék nyolcvanas évekbeli alternatív rokkjával kapcsolatot mutató feldolgozását élveztük.

Menyhe

Másnap reggel jó tizenkét óra alvás és némi reggeli didergés után a szántók közötti nyílegyenes úton tettük meg a Béd és Menyhe közötti utat. A szántókon rengeteg nyulat láttunk, gondolom a Húsvétre készülődtek akárcsak a falubeliek Menyhén.
Menyhén senkivel nem beszéltünk, az ünnep miatt az utcák is üresek voltak, ahogy a falu fölötti vasúti töltésről figyeltük az eseményeket, csak az udvarokban látszott az ünnepi készülődés: egy néni alsó szoknyáit keresgéli és járkál velük az egyik épületből a másikba, egy fiatal fiú kinyittatja a boltot, talán locsolókölnit vásárol magának, vagy röviditalt a locsoló vendégeknek.
Menetrendszerinti vonat már nem jár.
Aztán a túristaúton elindulva Zsére felé vettük az útirányt.

Zsére

Zsére nagyon szép fekvésű falu, a temploma épp a hegygerinc nyergének közepébe van építve.
Tanácsadóm gyerekkorában gyakran nyaralt itt rokonoknál-ismerősöknél, de csak a nagy zöld tömör vaskapukat ismerte fel emlékeiből.
Mi azonban most nem a vaskapukra koncentráltunk, hanem a tulipános díszítésű házakra, vagy a háttérben sudáran feszítő tempom szigorúarcú tornyára.

Kolon

A következő falu Kolon volt. Kolonról, a koloni lagziról már könyvek születtek. A szőlőhegye is igen híres, úgyhogy nagy várakozással érkeztünk a faluba, nem is csalódtunk.
A templom a falu feletti dombra épült, komoly emelkedőt kell megmászni a helybélieknek ünnepnaponként, büszkék is a templom fekvésére.
A tájházat nem néztük meg, nem akartunk vasárnap ebédidőben kulcsért csengetni, úgyhogy csak a két meredek lejtésű régi utcát néztük meg, és már el is jött a várva-várt egy óra, nyitott a kocsma.
Az ünnepek miatt nem volt könnyű dolog bármilyen folyadékhoz jutni, hiszen a legtöbb helyen minden zárva volt, források meg nem estek útba.
A kocsmában aztán pillanatok elmúltűval már öten ültünk egy asztalnál, a munkalehetőségek, a szlovákok számára kimondhatatlan és leírhatatlan magyar családnevek és persze a magyar tévé műsorai, mint mindig, bigbrader, meg mit tudom én mi (nekünk nincs tévénk, jobbára csak Szlovákiában, vagy Erdélyben szoktunk ilyesmit nézni kocsmákban). Nem telt el sok idő, máris indultunk a szőlőhegyre, Pali borházába. Csodálatos tavaszi idő volt, alattunk Geszte (Geszte felett van a koloni szőlőhegy déli lejtője).
A zobori borok hagyományosan híresek és szerintem elég jók, mindenesetre korrektül elkészítik a körülményekhez képest (mátraaljai falumban rosszabb tapasztalataim vannak).
Hagyományosan ,,otellókat” termelnek (helyi meghatározás szerint van fehér, sárga, rózsaszín, piros, és fekete otelló, ezek közül az egyik, amit kóstoltam, az nova, vagy noha volt), ezek levét vízzel hígítják, és cukrot is adnak hozzá. De ma már a direkttermőket felváltották az oltványszőlők, és ezekből készítenek keverékborokat, akárcsak nálunk, némi cukor hozzáadásával, mert a szőlő ritkán érik be eléggé (de száraz borokat isznak).
A borokkal való ismerkedés közben sok ember előkerült a hegyoldalból, mindenki jött a húsvéthétfőhöz elengedhetetlen borért, de valahogy kint ragadtak a szép időben a pincéjüknél. Az este koronája talán az őzgulyás volt, amit egy Svédországban élő koloni asszony főzött svéd őzből.
A falubeliek szomorúan mondták, hogy az asszony félig svéd félig magyar kisfia jobban tud magyarul, mint sok helybéli magyar gyerek.
Aztán Zoli barátunk beszélt azokról az elszlovákosodó magyarokról, akiknek a szülei nem tudnak szlovákul, viszont magyarul nem beszélnek a gyerekkel, hiszen nekik már annyi bajuk volt a magyarságukból. A végeredmény, hogy felnő a gyerek, és se szlovákul, se magyarul nem tud.
Estére Pali kényelmesen berendezett borházában aludtunk, még be is fűtött a kandallóba, hogy a fagyos hajnalban ne fázzunk, reggel még könyvet, képeslapot is kaptunk tőle Kolonról.

Geszte

Másnap reggel, igen másnap reggel eszembe jutott, hogy a fehérotelló után sajnos még előkerült egy szlovák édes pezsgő is, amit nem lehetett visszautasítani.
Gesztére gyorsan leértünk, az utcán mindenütt locsoló fiúk, férfiak, kezükben kis műanyagvödörrel.
Mi meg megyünk szembe hátizsákokkal, fényképezőgéppel, jól meg is néznek minket.

Pográny

Csak egy dombon kell átkelni, és máris Pogrányban vagyunk. Pogrányban nagyon sok szép régi ház van, ez a legjobb falu ilyen szempontból, nem győztük fényképpel.
Megint összetalálkoztunk Palival, aki éppen locsolkodott.

Alsóbodok

Alsóbodokon az első látnivaló egy vaskerítés, vasból készített festett tulipánokkal. Hát itt se néznek ránk túl barátságosan, ahogy a hátizsákkal lépkedünk a locsolkodók között.
A falunak fatornyú temploma van, mögötte a domboldal teli szőlővel. A legmeglepőbb a kocsma volt. Már a bejáratnál egy Lenin mellszobor fogad bennünket, mindenfelé vörös leplek, Lenin-képek, tényleg profi a dizájn, és szól a heavy-metal, vagy valami olyasmi. A kocsmárossal elbeszélgetünk, de talán nem is néz minket bolondnak, érti hogy mi nem húsvétolunk, igaz túristát nem nagyon látott még erre, azt hozzáteszi.
A jól csapolt Corgoň elfogyasztása közben mókás jelenet, a kocsma legrészegebb vendége zenét kér.
Felüvölt a tyütyütyű révalapra rakott nyúnóta, még hegedű is van, a szöveg meg mint valami mondernhungária, vagy mit tudom én, talán Gyimesközéplokon a Vadászban hallottam valaha ehhez hasonlót.
A tánc egész meglepően hagyományos lépéseket tartalmaz, igaz a táncost oldalról gyakran támogatni kell.
Sajnos ezt a műsort nem nézhettük tovább, pedig estére biztosan beért a hangulat, de nekünk másnap már dolgozni kell.

Bábindol

Vagy Bábindál, ez a következő falu, már nem Zobor-vidék. A régi szép házak is alábbhagynak, a buszmegállóban egy falubeli mérnökkel beszélgetünk, aki már Darázsiban él rég, most megy haza a locsolásból.
Szidja a szlovákokat, de különösen a keleti szlovákokat (akik a ruszin, szlovák, magyar egy sajátos keverékét beszélik), de még az alsódobokiakat is, mert azok meg törökök, ugye (a faluk közötti csúfoló szerint, feltehetően), aztán Mo. is szóba kerül, Horn Gyula az egy jó politikus volt, véleményén csak mérsékelten osztozunk, aztán nemsoká megyünk is tovább, nem hallgatjuk tovább a beteg, megkeseredett embert. Utólag már bánom.

Kalász

Elvileg magyartöbbségű falu, de magyar felirat nincs, akárcsak Bábindálban sem. Itt már elkezdjük a mennyünk el oda, ahova még mi se mennénk el elnevezésű régi játékunkat.
Végiggyalogolunk az értetlen emberek között a falun, aztán ki a lerobbant téesztelepfelé, és irány Verebély a szántókon keresztül.

Verebély

Verebély mellett van egy víztározó, hattyúkkal, vadkacsákkal, ez volt a nap meglepetése, a parti nádasban gyalogolva elégedetten, nyugtáztuk, hogy na ugye, hogy megint igazunk volt, mármint az őrült útvonalválasztás kapcsán.
Verebély szép kisváros, legalábbis van egy hangulatos városias nagy utcája régi házakkal, a templom is figyelemre méltó. Mivel annyi időnk még maradt, visszamentünk Nyitrára.

Nyitra

Rohamléptekkel beszaladtunk a városba, hát lenne még mit megnézni, de már indult is a vonatunk.
(Nemsokára ezt is megnéztük.)

Gerencsér, Csitár, Gímes

Ezek a falvak sajnos most kimaradtak, de még visszatérünk.

4 Comments »

  1. galniki said,

    May 15, 2006 · 14:03

    Kedves Irén

    Köszönjük az értékes információkat!
    További sikeres munkát kívánunk!

  2. Anonymous said,

    May 22, 2006 · 23:23

    Kérem, sziveskedjenek máj.4-i véleményemet törölni.
    Üdvözlettel: Schmidt Irén

  3. Anonymous said,

    July 31, 2008 · 22:27

    Elefántnak semmi köze az állathoz! Olivant francia név “magyarosodott” el így! A falu személyről, olivant nevű tulajdonosáról kapta a nevét az Árpád-korban.

  4. deditt said,

    March 25, 2009 · 20:21

    és a nagycétényi borokat kihagytátok ?!felelőtlen banda pff x)

RSS feed for comments on this post · TrackBack URI

Leave a Comment