Katasztrófaturizmus a Kelemen-havasokban

Dédabisztra

Biztos nem árt vinni ilyen helyre valami GPS készüléket, legalább nyugodtabb az ember,
hogy tudja mikor milyen GPS koordinátákon ténfereg egy hatalmas fenyves közepén, miközben a friss medveszarokat kerülgeti. Erről jut eszembe, hogy sokan nagyon elhiszik, hogy a medvék a telet alvással töltik. Hát ebből legfeljebb annyi igaz, hogy az ,,erdei öreg” télen keveset mozog, és jobbára fekszik a zugában. November elején visonylag aktívak néhány napos ürülékbe botlani se nehéz, gondolom medvébe csak azért nehezebb, mert nem kedveli a társaságunkat és igyekszik elkerülni.
Mi GPS nélkül töltöttünk bolyongással néhány napot. Időnként jelzésekkel is találkoztunk, amik gyakran nem arra mentek, amerre a térkép jelölte, aztán hirtelen eltűntek, vagy végképp olyan irányt vettek, ami a számunkra elfogadhatatlan volt.
Amit bejártunk, az fele se volt a tervezettnek.

A Kelemen Havasok és Vatra Dornei képekben.

Tönkrement a Kelemen-havasok!

És ez nem vicc. Először is kivágják benne az összes erdőt. Télen-nyáron járnak a teherautók, és hordják a fát megállás nélkül. Vannak kilátópontok, ahonnan 90 fokos látószögben ameddig a szem ellát, szinte csak irtás látszik. Aztán nyílnak kőbányák, ezekből szedik a követ az újabb utak építéséhez, ezeken az utakon pedig újabb irtásokból le lehet hordani a fát. Az utak kiszárítanak, vagy éppen ellenkezőleg több vizet visznek hegyoldalakba, mint amire a helyi növényzet kialakult. És van még savaseső is, meg megváltozott éghajlat. Egész hegyoldalakban dőlnek ki a fák gyökerestől, néhol az erdő fele-kétharmada pusztul így ki, máshol szinte az egész. És mindez nem elég. Vízerőművet a Kelemen-havasokba! Mert nem csak olcsó fabútor kell otthonunkba, meg tűzifa és gerenda, de áram is, az egyre több jól felszerelt konyhának, fürdőszobának. De mivel víz nincs elegendő a hegység völgyeiben, így ravaszul átfúrják a hegyeket és így vezetik össze több völgyből egybe a vizet. Lesznek völgyek, amiket megfosztanak a vizüktől, egyben pedig annyi összegyűlik, amit már állítólag van értelme duzzasztani.

MÁV

Régóta tervezem, hogy kihasználjuk a nagyszerű Korona-expressz azon tulajdonságát, hogy a Kelemen-havasok lábánál megáll (mostanában kifelé útkor három helyen is: 1. Déda, 2. Jódtelep, ami kiírás szerint Rastolica, Jódtelep azért is nagyon jó, mert román nyelvtudás nélkül is boldogulhatunk itt, 3. Maroshávíz – Toplica). Így ha munkából hamar el tudunk szabadulni és délután 4-re a Nyugatiba érünk, akkor másnap hajnalban kezdhetjük a túrát, esetleg az érkezéskor beiktathatunk pár óra alvást is, hogy ne sötétben és halálra kialvatlanul induljon a nap. Pont így indítottunk. Tehát ilyen és ehhez hasonló nagyszerű lehetőségeket rejt magában a Korona-expressz, én mégsem vagyok elégedett. Sőt indulatos vagyok. Nem értem, hogy a MÁV egy 16 órás vonatútra mért a legszarabb kocsijait állítja be. Először is vagy ötven fok van a vonaton (nagyjából szószerint), egyszer pl. a szőlőzsír elolvadt a kabát zsebében is kifolyt, hogy lehet ilyen hőfokon pl. bort inni? Aztán ha nincs ötven fok a vonaton, akkor egyáltalán nincs fűtés, így volt ez most is a kiutunkkor. A másik ilyen apróság, a világítás hiánya. Mikor panaszkodtunk a magyar kalauznak, hogy nincs világítás a fülkénkben, akkor csak annyit mondott: örüljünk neki, hogy legalább a folyosón pislákol egy kis fény, van olyan kocsi, ahol ez sem teljesül (a román kalauzok meg mindig megjegyzik: ez se működik, majd megcsinálják Budapesten, majd széles gúnyos mosoly). És mindez egy olyan vonatúton, ahol kb. 14 órán keresztül sötét van. Az hogy a kocsikat a MÁV indulás előtt nem takarítja, azt ugye mondanom se kell. Mondhatnánk, hogy ,,sajnos nincs pénz”, de egy fenét múlik ez azon. Belföldi forgalomban sokkal jobban felkészített és modernebb szerelvények közlekednek néhány órás szakaszokon. Szóval ha a magyar újságíróknak a rizsföld kapálása a legmegfelelőbb feladat, akkor mit ajánljunk a MÁV tisztviselőknek? Olajkút Szibériában!

Recept: Tiha serpenyős

Mivel nagyon igényes főzőművész vagyok és rengeteg időt szoktam bonyolult ételek precíz elkészítésével tölteni, asszem itt az idő, hogy megosszam a közzel főzéstudományomat. Az első ajánlat, a Tiha serpenyős Magyar Elek (és a többiek, természetesen) előtt tiszteleg. Tehát a Tiha serpenyős. Először is ereszkedjünk le a Tiha nyeregből úgy, hogy másnap reggel legyen a sátrunkban olyan hideg, hogy a jégcsapok a gázfőző beindítása után több perccel se olvadjanak le a méregdrága szupervízálló hájtehh sátor egyrétegű (természeten goretex feliratú) felületéről. Ha ez megvan, akkor a gázfőzőn lévő edénybe ugye már több perce beraktuk a darabokra vágott mangalicaszalonnát, (amit előzetesen lehetőleg szilvafából készült fűrészporon füstöljünk lassan). A szalonnát rögtön öntsük fel egy kis vízzel, amit vagy a közeli, ősz révén még be nem fagyott patakból szerzünk be, vagy előzetesen kimelegítünk a vizesedényből (egyszerűbb esetben van hó, és azt rakunk a szalonnára). Fontos, hogy a szalonna üvegesre süljön (ezt úgysem lehet ellenőrizni az említett viszonyok között), a víz csak ahhoz kell, hogy adjunk időt a szalonnának zsírt engedni akkora láng mellett, ami a mi életfunkcióinkhoz is elegendő hőt jelent (hálózsákból félig kibújva is!). Ekkor vágjuk négyfelé a meggondolatlanul magunkkal hozott fagyott hagymát (ha képesek vagyunk rá, akkor a hagyma héját is eltávolíthatjuk, ez a négyfelé vágás után egyszerűbb; a különösen ügyes mesterszakácsok akár több mint négy részre is vághatják a hagymafejet dinsztelés előtt, de ez tulajdonképpen felesleges). Mivel magyarok vagyunk, van nálunk paprika is, mondjuk egy zöldpaprika, amit még az első fagy előtt szedtünk szüleink kertjéből, de a hátizsákban kőkeményre fagyott. Ezt tördeljük bele a krómacél lábosba. Ha napközben volt kedvünk keményre fagyott rókagombát szedni az erdőben, azt is hozzáadhatjuk az elegyhez, ez tulajdonképpen csak a szertartás része, íze már úgy sincs a többször megfagyott, majd kiolvadt melegebb időkről megmaradt gombáknak. Ha minden kiolvadt, sőt forró, akkorra már a kolbászt is feldaraboltuk, meg elővettük a fagyott sajtot. Ebben a sorrendben adjuk hozzá őket a sülő-fővő ételhez. Hogy mikor hagyjuk abba? Két ellentétes erő hat: addig van meleg a sátorban, amíg megy a főző, a főző lángja fölé pedig a főzőedényt kell helyezni, hogy ne a sátrat olvassza meg. Viszont nagyon éhesen ébredtünk. Ha már a finoman összesülő szilvafafőrészporon füstölt házimangalica szalonna, hagyma, magyarpaprika, kolbász kibocsájtotta illatok által is egyre fokozódó éhség az erősebb, akkor kell lekapcsolni a cuccot, és máris jóétvágyat van, lehet falni. A legjobb, hogy nem kell megvárni, amíg a tiha serpenyős fogyasztható hőmérsékletre hűlik, mert mire evőeszközünkkel a mélyére hatolunk, már rég túlhűlt. A végén a lábas alján felgyülemlett langyos zsír felkanalazásáért folytatott verseny a csúcspont. Ezután jöhet a teafőzés. Extra jó minőségű teát főzzünk (pl. oolong) ugyanabban a lábosban, de ne öblítsünk előtte, a zsírok még kellenek a szervezetnek, és különben is jobban kihozzák a tea erényeit. Baskír fehérmézzel édesítsünk.

Turista utak és jelzések

Biztos nem árt vinni ilyen helyre valami GPS készüléket, legalább nyugodtabb az ember, hogy tudja mikor milyen GPS koordinátákon ténfereg egy hatalmas fenyves közepén, miközben a friss medveszarokat kerülgeti. Erről jut eszembe, hogy sokan nagyon elhiszik, hogy a medvék a telet alvással töltik. Hát ebből legfeljebb annyi igaz, hogy az ,,erdei öreg” télen keveset mozog, és jobbára fekszik a zugában. November elején visonylag aktívak néhány napos ürülékbe botlani se nehéz, gondolom medvébe csak azért nehezebb, mert nem kedveli a társaságunkat és igyekszik elkerülni. Mi GPS nélkül töltöttünk bolyongással néhány napot. Időnként jelzésekkel is találkoztunk, amik gyakran nem arra mentek, amerre a térkép jelölte, aztán hirtelen eltűntek, vagy végképp olyan irányt vettek, ami a számunkra elfogadhatatlan volt. Amit bejártunk, az fele se volt a tervezettnek.

Első nap:

Dédabisztra – Isten-széke – egy nagy erdő közepe Dédán szálltunk le a Koronáról, Isten-széke tető felől közelítettük a hegyet. A pályaudvaron vad öltözködésbe fogtunk, olyan hideg szél fújt, sapkán keresztül is, hogy belehasított a hideg fájdalom a homlokunkba. Csak másnap reggel fogtuk fel, hogy kemény fagy van, az első fagy az ősszel, amivel találkoztunk, mert Budapesten még szőlőérlelő őszben szálltunk vonatra. Dédabisztrán sátoroztunk, a Bisztra patak partján. A hosszan elnyúló román falucskának kedves fatemploma van, a templomkertben teli diófákkal. A falu végén üres betonmeder, egykor pisztrángtelep, aztán sorompó az erdészeti úton, épp nyílik a bükkökkel megrakott teherautó előtt. Atán át a patakon és egy vízmosásban indulunk el a piros háromszögön, ez visz fel a gerinchez. A gerincen gyenge ösvényhez kapcsolódunk, innentől kék sáv van, ezen haladunk az Isten-széke felé. A csúcson sok turista néz le a Maros-völgyére, több nagyobb csoport is találkozhatott itt, mindannyian magyarok. Útbaigazítanak, figyelmeztetnek, hogy innen már nem lesz olyan egyszerű, és tényleg. Az Isten-széke népszerű hely, közel van a Maros-völgyéhez, jó a kilátás és egy merítős forrásocska is van közvetlenül a csúcs alatt, nyáron nagy bulizóhely lehet a sok szemétből ítélve. Elköszönünk a helybéliektől, távolodva halljuk, hogy útbaigazítónk furulyázni kezd egy ismerős dallamot.

A csúcs után sokáig követhető a friss kék jel, a nagy erdei öreg is erre jár, olyannyira, hogy az egész szekérutat sűrűn borítják a kicsi és nagy medvenyomok. A jelzett út egyszerre csak merdeken lejteni kezd, a térkép szerint viszont tartani kéne a szintet (igaz csak 50 méterenként van szintvonal), egy réten hagyjuk a jelzést ereszkedni tovább békében, mi visszaindulunk a hegyre. A gerincet elérve baromi régi kék, sárga pötty (ilyet nem is jelöl a térkép), sárga sáv, stb. jelekre bukkanunk, ezek néha különfelé mennek, néha újra egy fán találunk többet is. Egy biztos, 30-40 évnél fiatalabb fán nincs jelzés, a térkép kora is ilyesmi lehet, abból ítélve, hogy a rétnek jelölt részek többnyire felnőtt fenyvessel borítottak. Az egyik kék jel elindul a Bisztra-völgybe egy nagyon nehezen járható régi úton. Patakot érünk, megelégeljük és visszamászunk a gerincre, itt újabb kék és sárga jelekre bukkanunk két egymás melletti fán, de folytatást hiába keresünk. Megyünk tovább csak érzés szerint, már esteledik, váratlanul újra piros pötty jellel találkozunk (ez a térkép szerint a kékkel együtt halad és nekünk kedvező). Ezt követjük hatalmas mohák és temérdek kidőlt fenyő között, mikor ez is nyugat felé, a Bisztra völgyének fordul, megúnjuk, és sátrat verünk valahol a végtelen fenyves közepén, két nagy mohaszőnyegen (négyen vagyunk két sátorral). A tervezett esti tűzgyújtásról, nyársalásról hamar lemondunk, egész nap fagy volt, a nap elbújtával, meg percek alatt rohamosan hűlni kezd az idő. A sátorban azért előkerül a gázfőző: tea, leves, sültkolbász készül.

Második nap:

Egy nagy erdő közepe – Fontana Porcului (Disznó-kút) – Szék-patak völgye – ,,Tündér-tó” Reggel visszamegyek a tegnap este utóljára látott jelzéshez, a többiek addig pakolnak. Folytatást keresek, de hiába, feladom, és ahogy visszaérek a sátrakhoz, pont a sátor melletti fa túlsó oldalán találok egy jelet, akkor jó helyen vagyunk :-) . Elindulunk a fagyos zsákokkal, a gerincen próbálunk maradni és ügyelünk, hogy a nap mindig ugyanazon az oldalunkon legyen. Végre birkanyomokat találunk, rögtön azután egy egészen járható mohával díszített, köves ösvényt. Ezt követjük, délkeletnek. Elérünk egy rétet, itt a Diszkó-kút, a Fundu-Porcului, és tényleg, öreg kék jelzések is vannak. Innentől kék jelzést kell keresni és akad is, csak ösvény nincs. Réteken vágunk át nagy fűben és figyelni kell, hogy hol fiatalabb az erdő útszerű sávban, ilyen helyeken van jel. Az erdőkben sok-sok csontkeményre fagyott gombácska van a mohapárnákon, nemrég érkezett a hideg. Már egy régi komoly szekérút maradványain haladunk, mikor ereszkedni kezdünk a Szék-patak felé. A patak még nincs befagyva, teát főzünk és ropog a fogunk alatt a körözött. Kolbászt sütünk sajttal és levesporral, tésztával. Ebéd után nekivágunk a Cigányka-mezejének. A nagy mező közepén találunk egy kék jelzést. Aztán jobbra fordulunk a Kis-beszterce felé, nemsokára meg is pillantjuk. A nyeregben széles út van, a faszállítók kijárták. A déli völgyfőn pásztortanyák várnak a télre, mi a bukovinai irányba ereszkedünk, hogy a tündér tó mellett aludjunk. A tó nincs meg, csak mocsaras sás és kipusztított erdő. A közelben sátrat verünk előkerül a mangalica szalonna és fenyőparázson, fenyőnyárson megsütjük, fenyőn kívül nincs más fa. Hideg az éjszaka.

A Kelemen Havasok és Vatra Dornei képekben.

6 Comments »

  1. Lukács Margit said,

    March 8, 2006 · 21:02

    Nagyon tetszett a leírásod, főleg azért mert ez a helyszíne kedvenc regényemnek a Funtineli boszorkánynak.
    Gyönyörű lehet én nem voltam még azon a vidéken, de olyan mintha jártam volna már ott…
    Előző életemben vagy csak képzeletben térképeztem fel , így ismerősnek tűnik?
    Örömmel olvastam.
    Üdv.
    Lukács Margit

  2. T-né Cseh Maris said,

    May 10, 2006 · 15:49

    most olvastam még csak a cikket, és igen-igen jól szórakoztam.
    nem emlékeztem rá, h ennyire jól szórakoztunk akkor és ott – köszi, h megörökítetted.

  3. T-né Cseh Maris said,

    May 10, 2006 · 15:51

    nem jól jár az óra – 16.50-kor írtam a hozzászólást.

  4. galniki said,

    May 15, 2006 · 11:35

    Szia Maris
    Igazad van az órával kapcsolatban. Azt hiszem a kormányblognak más az időszámítása. Majd átállítjuk!
    Aztán remélem megyünk még ilyen jó kis vadregényes túrákra!

  5. Sándor László said,

    May 22, 2008 · 12:29

    Gratulálok Nektek!
    Én 2006 őszén jártam a Kelemenben, egymagamban, sátorral, szeptemberben, akkor csak mínusz 1-2 fokos fagyok voltak, és csodálatos nappalok meg éjszakák. Két napig császkáltam egy bocsos anyamedve után, hátha lencsevégre kaphatom. Hát nem. Ő okosabb volt, mint én, folyamatosan elcsászkált előlem.
    Ami nagy bánatom, hogy az összes akkor készített fotóm digitálisan elkutyulódott egy vinyó-halál okán. De aztán tavaly nyáron elvittem a családom is, erről már vannak emlékek.
    Rólam annyit, hogy csíkszeredai vagyok, 1987 óta Magyarországon élek, és a honvágy meg a fene időről időre hazaeszen…Ha érdekel a társaságom, küldjetek email címet.
    Laci bá’ (iwiwen is megtalálható vagyok)

  6. robiboy said,

    August 31, 2009 · 18:12

    Sziasztok.Nekem nagyon tetszik ez a beszamolo.Termeszetes.En mar jo ideje az egyesult kiralysagban elek,ahol alltalaban minden fitt es nett,ezert is szeretek nosztalgia utakat tenni kozep-europaba.Kedvenc helyem erdely,ahova ha tehetem evente tobbszor ellatogatok.A Gyilkos-to,Tusnadfurdo,Gyergyo,mind feledhetetlen emlekeket hordoznak.Mar volt szerencsem tobbszor utazni a “Korona” expresszen,ami mindig nagy elmenyt jelentett szamomra.Pislakolo lampak,utkozben kinyilo ajtok,lecsuszo ablakok.Szoval nekem ez kaland,nosztalgia.Sajnos nalunk csak “Pendolino” vonatok kozlekednek,orankent atlag 200 km/h sebesseggel,tehat a tajban sem lehet igazan gyonyorkodni.Egyebkent a legkozelebbi programomban szerepel a Kelemen havasok,novemberben.Akinek vannak errol a tajrol jo vagy kevesbe jo elmenyei,vegye fel velem a kapcsolatot.Udv.mindenkinek.:-)

RSS feed for comments on this post · TrackBack URI

Leave a Comment