Torockó és környéke

Stefan-bácsi és családja
Letudjuk Torockót is végre, tervezgettük hosszú ideig sóvárogva, és 2002. Húsvétján végre eljött a pillanat. Északról közelítettünk, mert a Tordai-hasadékot is útba akartuk ejteni. Ezért a Coronával mentünk, ami éjfél utánra vitt Kolozsvárra. Az izgalmakat jelentősen növelte, hogy Kolozsváron ekkor jártunk először, jobb ötlet híjján elhatároztuk, hogy kigyaloglunk a városból, aztán majd stoppolunk vagy elbújunk egy erdőben és sátorozunk.

Fényképek.

Torockó meghódítása

Ez volt első Torockó környéki túránk. Északról közelítettünk,
mert a Tordai-hasadékot is útba akartuk ejteni. A Koronával mentünk, ami
éjfél utánra vitt Kolozsvárra. Az izgalmakat jelentősen növelte, hogy
ekkor jártunk először Kolozsváron, jobb ötlet híjján elhatároztuk, hogy
kigyaloglunk a városból, aztán majd stoppolunk, vagy elbújunk egy városszéli
erdőben és sátorozunk.

Kolozsvár-Tordai hasadék

Kolozsvár belvárosát sötétben nagyon kellemesnek találtuk, rengeteg fiatal
diák volt az utcákon, és statisztikákat meghazudtolóan sok volt az éjszakai életben a magyar szó.
Hosszas gyaloglással, de bonyodalmak nélkül találtuk meg a Tordára vezető
utat a fagyos szélben.
Ahogy kiértünk a városból elkezdtünk stoppolni, bő 10 km után fel is vett
bennünket egy kolozsvári magyar nő, aki szerencsére ismerte, hogy hol indul
a túristaút Torda szélén a hasadék felé, így épp a jelzésnél tett le, azt
hiszem elmondható, hogy igen nagy szerencsénk volt.

A stopp után még egy kilométert gyalogoltunk és a dermesztő hajnalban egy gyümölcsöskertben vertünk sátrat.
Helyi idő szerint csaknem dél körül ébredtünk, de így is borzasztó fáradtnak éreztük magunkat a fagyos éjszakai gyaloglás miatt.
Mindezért kárpótolt, hogy a következő domboldalon már nyíltak a héricsek, a leánykökörcsinek, és sok más virág, ami mifelénk ismeretlen, vagy nagyon ritka.
A Tordai-hasadadék tövében van egy kellemes túristaház, ahol magyarországi viszonyokhoz képest igen olcsón tudtunk enni, inni. A szurdok pedig egyszerűen csodálatos, nem voltunk még addig ilyen látványos sziklafalak között (pedig a szurdok teteje mindössze 700 m magasan van), eltekintve a Békás-szorostól, de ott füst és sűrű autóforgalom van, itt meg csend és virágok.

Falvak a Tordai hasadék környékén

A szurdok tetejénél bő kilométerre szép kis román falvak vannak (Alsó-, Középső-, és Felső-Peterd), és tapasztalataink szerint túrista szinte soha sem jut el eddig (pedig a völgyben hatalmas tömegek járnak), ami jótékony hatással volt fogadtatásunkra.
Alsó-Peterd egy egész jómódú és fejlett falu, működő kocsma is van (nem vegyesbolt). Azon viszont
meglepődtünk, hogy férfiak 40-50 év fölött kivétel nélkül hagyományosan fekete kucsmában járnak.
A viszonylagos gazdagságot az is jelzi, hogy feltűnően sok ház falán láthatók festmények (kívülről), itt nem az őz és a szarvas divat, mint nálunk, hanem inkább a vallásos témák, de láttunk lépcsőn fodros úri ruhában ülő hölgyet, szemben olaszos külsejű férfi gitárral énekel szerelmének, ez utóbbi alkotás alighanem friss tévéhatásokat tükröz.
Az emberek itt is nagyon kedvesek és barátságosak, mint általában a román falvakban.
Közvetlenségüket jól mutatja, hogy a kocsma egyik vendégétől sikerült megtudnunk, hogy néhány hete Budapesten járt dolgozni, magam sem értem hogyan, mivel a Budapest és munka szón kívül nem nagyon találtunk közöset.
A következő falu Közép-Peterd volt, ide már nagyon rossz út vezet, meredek gödrös, aszfaltnak nyoma sincs, de nem is nagyon járnak arra autóval.

Így ismerkedtünk meg Todea Stefan bácsival

Közép-Peterden egy idős bácsit fényképeztünk, amint szamaras fogatával fát hozott a húsvéti fagyos időben.
Csakhamar felismerte, hogy magyarok vagyunk és ,,Maguk magyarok!” felkiáltással szószerint a nyakunkba borult.
Így ismerkedtünk meg Todea Stefan bácsival, aki nagyon kiváncsi volt, hogy van-e nálunk elég gabana, s ökör, s kenyér, s hogy van nálunk.
Igyekeztünk elmondani, hogy mindenből van éppen elegendő, bár Stefan bácsinak nagyon lassan ugrottak be a magyar szavak, hiszen valószínűleg gyerek kora óta nem nagyon beszélt magyarul.
Természetesen azonnal meghívott, hogy aludjunk náluk, be is hívott a konyhájukra, ahol éppen puliszka főtt, felírtuk a címét, aztán jött a család.
Átmentünk Stefán bácsi unokájához, ott is fényképeztünk (nagyon örültek a fényképezkedésnek), lóval a család otthonlevő része, aztán lóitatás, satöbbi.
Végül elindultunk visszafelé, de hogy el ne tévedjünk, Stefán bácsi unokája elkísért bennünket a hasadék tetejében lévő egykori malomig, ahol most bár van (minden kocsmát bárnak hívnak mostanában erdélyszerte).

Idegenvezetőnk ugyan addig egy szót sem tudott magyarul, de ahogy a bárba beléptünk egy kivételt tapasztaltunk: inni.

Úgyhogy ittunk, jöttek a sörök, igen komoly sebességgel, aztán hamarosan négyen lettünk, az asztalhoz odaült a pásztor is, ő is mondott egy magyar szót: bor.

Úgyhogy mindenre elszántan odamentem a házigazdához (aki maga is pásztor, de a háza pincéje bárként működik), és azt mondtam, hogy bor.

Ő pedig galaci borosüvegbe ki is töltötte az első porciót, ami ottani mércével alapvetően korrekt, szőlőből készült környékbeli vörösbor volt.

Mondanom sem kell, hogy igen nehezen szabadultunk, és már sötétben gyalogoltunk vissza a hasadék aljához, a túristaházba, ahol már csak koffeintartalmú italokat vettem magamhoz, de az alvás így sem okozott gondot.

Hesdát-völgye – Torockó

Másnap egy finom reggeli után a hasadékot vágó Hesdát-patak mentén legyalogultunk Sinfalvára.

Itt már nem volt kiépített út és akadtak kisebb nehézségek, pl. egy vízesésnél kicsit gondot okozott az átkelés, de térdig érő víznél mélyebben sehol sem gázoltunk.

Sinfalva Orbán Balázs szerint a legnyugatibb székely sziget (Sinfalva, Kövend, Várfalva, Bágyon, Torockó, Torockószentgyörgy, Csereg, és még egy falu, aminek nem tudom fejből a nevét alkotják ezt a szigetet) talán legnagyobb faluja. Ma az itt élő magyarajkú emberek egyáltalán nem tartják magukat székelynek. A falvakban sok régi díszes fakapu is látható, ezek elképzelhető, hogy valóban székely hagyományokat tükröznek.

Egy igen rossz földúton mentünk át Kövendre, ami szinte tiszta magyar falu, ortodox templom nincs is, érdemes megnézni, mert nagyon sok szép régi ház van.

A faragott fakapuk sokkal kisebbek, és kevésbé díszesek, mint a ,,klasszikus” Székelyföld kapuiról híres falvaiban, de találtunk olyan is, amit 1860 körül faragtak, a bevésés szerint.

A templom is nagyon szép, teli van helyi szőttesekkel (az ajtó nyitva volt, úgyhogy be tudtunk nézni).

Következő falunk Várfalva volt, itt is érdemes lett volna időzni, de közeledett az este, ezért siettünk Torockó felé, hogy ránk ne sötétedjen.

Kiérve a főútra, lestoppoltunk egy buszt, ami Topánfalvára vitte a mócokat, hihetetlen arcok ültek a buszon, a férfiak szinte egytől-egyig fekete kucsmában voltak.

Borrévtől (ami egy picike román falu, de a régi házak, kapuk itt is olyanok mint a székelyes falvakban) újra gyalog vágtunk neki a Torockóig hátralévő 8 km-nek.

Útközben egy hatalmas ortodox templomot, kolostort láttunk.

A torockói köznyelv csak bunkernek hívják ezeket, tényleg hihetetlenül nagyok, robosztusak és díszesek az új ortodox egyházi építmények.

Nem is értem miből van pénz mostanában ilyet építeni, de az épület előtt sorakozó sötét mercédeszek sejtetnek valamit. Rengetegen járnak ide, mert állítólag a szerzetesek meggyógyítják a beteg embereket (esetleg ez is lehet a pénz legális forrása), viszont megintcsak bizonyos torockói vélemények szerint elsősorban pénzmosással foglalkozik itt a román maffia, egyházi közreműködéssel.

Torockó és környéke

Estére a sok műúttól kicsit elcsigázva megérkeztünk Torockóra, ami hírének megfelelően csodálatos hely.

A falu egy mély, de lapos völgyben van, keletre a Székely-kő (1130 m) hihetetlen meredeken emelkedik a falu fölé (nagyobbnak látszik, mint a Rozutec a Kis-Fátrában, bár egy picit kevésbé magashegyi hangulatú), nyugatra pedig 1200, 1300 m magas havasok jönnek közvetlenül.

A falu házainak stílusát tekintve szembetűnően más mint a környező magyar falvaké. Egykor Stájerországból betelepített németek lakták, aztán telepedtek le székelyek, magyarok, a németnyelvű lakosság pedig hamar asszimilálódott. Az építészetben, népi motívumokban azonban máig egyértelmű a hatás.

A Tilalmas-tető irányában vasbányák voltak, a faluban pedig vaskohók, és fémművesség, a falu lakosságának jelentős részét bányatulajdonosok tették ki. Máig is meglátszik a magas, városokhoz képest is díszes polgári házakon az egykori gazdagság (Torockó fénykorában város volt).

Külön szerencse, hogy egy kis pénz is akadt Hollandiából (mivel a falu unitárius vallású), a házak felújítására.

Szállásunk az egyik legszebb házban volt, a templommal szemben. Vacsorára tárkonyos báránylevest, töltött káposztát, süteményeket és köményest szolgáltak fel házigazdáink. (Szállás + bőséges sokfogásos reggeli és vacsora mindössze 10 euro/nap/fő).

A vacsora után még körbenéztünk a helyi kocsmákban, az egyikben a kocsmáros egy órán keresztül mesélt nekünk a falu dolgairól, életéről, múltjáról, hihetetlen lekesedéssel.

A következő reggel nekivágtunk a meredek Székely-kő csúcsnak. Csodálatos a kilátás, és az idő is kellemes volt. A sziklás csúcs tetején kecskenyáj legelt.

Aztán Csegez felé vettük az irányt, ami szintén magyar lakta falu. Kicsit elszomorító volt az eldugott kis falu pusztulását látni, pedig valaha itt is gazdag házak épültek, egy részük a torockóiakkal rokon stílusban.

A bezárt a falu melletti bánya, legközelebbi munkalehetőség talán Nagyenyeden lenne, de az a napi ingázáshoz szinte megközelíthetetlen távolságban van, főleg, hogy a faluhoz vezető bekötőút személyautóval szinte járhatatlan, busz pedig talán nem is közlekedik már.

Innen Hidas (Podeni) felé mentünk. Orbán Balázs feltételezése szerint Székelyhidas (hasonló nevű falu a magyar határ közelében van), és szerinte elrománosodott székelyek lakják, akik a kedvezőbb adózás miatt váltottak előbb vallást, majd ennek következményeképp népet is. Kétségtelen, hogy a teplom előtti temető teli van ,,rossz helyesírással” írt magyar hangzású nevekkel (pl. Lacatas), ám csak annyi bizonyos, hogy a falu lakossága ortodox vallású és már Orbán Balázs idején sem beszéltek magyarul.

Hidasról sok kavargás után jutottunk át Torockószentgyörgyre, az utunkba akadó utak minden felé akartak menni, csak célunk felé nem. Aztán egy tisztásra kiérve megpillantottuk a Székely-kő egy újabb arcát dél felől. A hegy végre az irányok tekintetében is jól eligazított, úgyhogy csakhamar feltűnt előttünk a torockószentgyörgyi nyáj. A sok bozót, bolyongás után jól esett a falu felé tartó forgalmas földúton elindulni lefelé, útközben jónapokat köszönni a mezőről hazafelé tartó falubeliekkel.

Torockószentgyörgy igen közel van Torockóhoz, mégis egészen más falu. Amíg Torockón délelőtt 10 óra körül kel a Nap (a Székely-kő addig takar), addig Torockószentgyörgy a völgy kiszélesedésénél helyezkedik el, így sokkal melegebb az idő és szántók veszik körül a lankás oldalakban. Így a falu ma is szinte tisztán mezőgazdaságból él a szegénynek számító Fehér-megyében.

A kocsmában óriási hangulat volt, sajnos nekünk sietnünk kellett, mert várt már minket a vacsora szállásadónknál.

Utolsó nap a torockói temető mellett mentünk el (érdekesség, hogy a temetőben kriptaszerű építményekbe temetkeznek), majd a Torockószentgyörgyi-várat néztük meg. A faluba beérve az előző este kocsmában megismert János bácsival találkoztunk, aki behívott, és kiváló nagyenyedi borral és a lánya sütötte süteményekkel kínált bennünket.
Délután indulnunk kellett hazafelé. Elbuszoztunk Nagyenyedre, ami valaha Erdély ,,fővárosa” is volt, volt itt országgyűlés is. A város magyar templomai körül ólálkodva összefutottunk egy mentés csapattal, vezetőjük a református lelkész volt. Mi is követhettük őket, hogy kicsit szétnézhessünk, bár hátizsákos felszerelésünkkel nem számítottunk túl kedves vendégnek. A megtűrtségünk utáni búcsúkor még erélyesen ránk kérdeztek, hogy ugye tudjuk, hogy kire kell szavazni a közelgő választásokon, persze, mondtuk, és rohantunk a gyulafehérvári vonathoz. Gyulafehérváron nagyon délies volt a hangulat, az emberek kávézókban ücsörögtek, nyugisan sétáltak az utcákon a vasárnap délutánban (másnap római Húsvét hétfő volt, de az ortodox világban két hét csúszás van, így ünnephangulat nem volt).

Hazafelé

A Gyulafehérvárról Kolozsvárra tartó gyorson egy kolozsváron élő munkanélküli geológussal
utaztunk. Természetesen azonnal Balázsfalvai (Blaj) borral kínnált bennünket (azt hozott nagy
táskákkal a testvérei pincéiből), és hihetetlenül jól összebarátkoztunk. Igaz ugyan, hogy
magyarul nem beszélt (mi pedig románul nem), de fiatalkorából emlékezett néhány szóra,
mivel a kolozsvári kollégiumban akkor még dominált a magyar nyelv, és volt sok magyar barátja.
Román barátunk végül még a nagyapja szibéria leveleit is elővette egy féltve őrzött dobozból (ami nem értettem, hogy mért volt nála), és természetesen megbeszéltük a két nép barátságát. Mindezen témák kitárgyalásához útközben egy szótárt is készítettünk.

Kolozsvárra megérkezve elbúcsúztunk, majd hogy kivárjuk a Korona érkezését Csíkból,
lementünk az állomás közelében lévő hatalmas sörözőbe, ahol természetesen gyöngyösi
ismerőssel is találkoztunk, és egész este egy csodálatosan mesélő, anekdotázó gábor-cigányt
hallgattunk, aki asztalunknál ült. A kocsma ortodox wc-s nénije meg kellemes ünnepeket
kívánt egy kartonpapírra írt magyar nyelvű felirattal.

Képek

4 Comments »

  1. Fodor Tibor said,

    November 19, 2006 · 07:00

    Nagyon erdekes, esemenydus kirandulas. Utibeszamolo, kalandozas, sok elmennyel. De milyen lett volna ez az elmenyekben gazdag szep tajakon valo kirandulas, hogyha vittetek volna nemcsak halozsakot, de fenykepezogepet is? Videokamerat, az meg jobb lett volna. Igazam van, vagy igazam van ? ? ?

  2. medvegyu said,

    November 19, 2006 · 07:56

    Köszi! Fényképezőgépet vittük, lásd a képek linket a cikk alján, vagy elején :-) !

  3. janó said,

    January 1, 2008 · 09:48

    tenyleg szep tordai hasadek es torockószentgyörgyi var…….
    a varban aludtam fent satorban egy ejszakategyedül …..igazi magyar varurnak kepzeltem magam.persze az törtenelmi ösök szellemeitöl engedelyt kerve….
    egy kis szivmelegitö tarsasagaban könnyen elkepzeltem az egykor itt elt emberek eletet.
    masnap hosszon nezelödve vettem bucsut a bastyatól es a mellete levö öreg kis vadkörte fatól azon melazva vajon hany esztendövel ezelött ehettet valaki itt körtet melyböl marra fa lett?nezegettem a bastyan összefirkalt neveket lattam közte 1960 magyarorszagiaket is.
    nem is csoda hogy az olahoknak kisebbsegi tudatuk vanhisz ez a terület meg 1944-ben magyar közigazgatas alatt alott…..es az a 60ev nem oly regen volt….meghogy ösi dak föld…soha!
    mindig ha erre jarok mintha fa lennek es ez lenne az en földem melyem tele szivom magam regiöseinknek verrel aztatot földjenek mezejen nyiló viragok illataval….es erzem erött ad..
    hihetelen hogy a 1 vilaghaboru folytatasa egybeesettb a hatarkigazitassal ugy lett volna igazsagos….nem nagy magyarorszag hanem a csonka ahol magyarnemzetisegiek elnek min70%-ban.
    na igen az ur születik a roman meg szaporodik…..szolgaink voltak mindig…
    nagyromania ha-ha romania szive közepen a magyar blokk…
    itt vagyunk az unióba es meg mindig folytogatnak bennünket es a nemes növeny föle nö(ne) a gaz…..
    ök is tudjak amikor hatizsakkal arra megyek…..ahonnan ez jött onnan ezer ev mulva is jönni fog ide valaki….

  4. tg_mak said,

    June 25, 2009 · 21:58

    Kedves medvegyu!

    Többször rábukkantam már a blogra, csodálatos gyűjtemény, irigykedek, hogy mennyi helyen jártatok! Csak így tovább!!! :) Most nyár elején beleolvastam 1-2 részbe, hogy ár én is jobban ismerem Erdélyt meg a viszonyokat, s ismét kedvet kaptam egy nagyobb túrához.

    Pár frissebb infó:
    A hasadékhoz vezető turistaút (Torda felől) most nem túl jó, mert a nagyon nagyon lassan épülő autópálya nyomvonala vágja ketté sártenger-vályú formájában. A legjobban talán Mészkő (Cheia) felől közelíthető meg.

    Ha már a hasadéknál jár az ember, érdemes ellátogatni az alig néhány km-re lévő (magyarországiak által kevésbé ismert) Túri-hasadékhoz, amely bár kisebb, sokkal nagyobb kihívásokat rejt a meghódítása. (Nincs kiépítve, szűkebb, néha a “falon” kell mászni, mi télen kis híján ottragadtunk.)

    Februárban volt szerencsém egy barátommal a Torockói-hegységben barangolni. Összefoglaltuk mi is élményeinket írott és képes formában, íme:
    http://roverportya.blog.hu/

RSS feed for comments on this post · TrackBack URI

Leave a Comment