Fogarasi-havasok, Királykő, Bucsecs, Csomád, Hargita

30 kiló körüli csomagokkal indultunk három hetes erdélyi utunkra. Késő este érkeztünk Nagyszebenbe (Sibiu), és itt vártuk az éjszaka induló Craiova-i személyt. Augusztushoz képest nagyon hideg hajnal volt, méges az olt-melléki (olteanu) utazóközönség mezítláb utazott a vonaton. Nem volt egyszerű a kivilágítatlan Turnu Rosu-i vasútállomáson leszállnunk, már csak az is kétséges volt, hogy valóban a megfelelő megállóban szállunk-e le.Sietősen ugráltunk hátunkon zsákjainkkal a vonat lépcsőjéről kb. méter mélyen lévő földre. Mire az ötödik ember ugrott, a vonat már elindult. Döbbenten néztük az induló szerelvényt, hol vannak a többiek kérdéssel a fejünkben (a túra elején kilencen vontunk).

Niki képei| Más képek

Kiutazás a Fogarasi-havasokba, ugrás a vonatról

Mire a vonat elhagyta az állomást, láttuk, hogy a maradék négy ember a vonat túlsó oldalán tudott leszállni. Gyorsan ,,megágyaztunk” a váróteremben és megpróbáltunk elaludni.

Felfelé a Fogarasi gerincre

Egy-két óra szendergés-forgolódás után ébresztett a hajnali vonat és jegyvásárló, várakozó utasai,
mi meg felszedelőzködtünk, és nekivágtunk a hegyeknek, hátamon két ember két-három hétre szánt élelmével. A gerinc közelébe érve kicsit felhősre váltott az idő, de nem volt igazán vészes.
A Suru-nyereg (Saua Surului) volt az első jó sátorozóhely, mi meg rettentő fáradtak voltunk, úgyhogy a délutáni egy óra ellenére letáboroztunk és a vízszerzés után rögtön el is aludtunk.
A déli oldalban remek vízvételi lehetőség volt. Általában a Fogarasi-havasok gerincen
kevés gond van a vízzel, szinte minden nagyobb nyeregben lehet vizet szerezni kevés ereszkedéssel, és sok helyen a hegyoldalban oldalazó út is jó forrásokat érint. Ha teát nem viszünk, vagy elfogy, semmi esetre sem kell csüggednünk, friss kakukkfűből minden nap akad elég (legalábbis augusztusban), oszt az lefekvés előtt mézzel világbajnok még kissé citromfűszerű íze is van az itthoni szárítotthoz képest.

Álomszép napok a Fogarasi-havasok gerincen

Már a Suru-nyereg előtt elkezdődött az az álomszép pár nap, amikor az ember végig 2000 m feletti, ám mégsem végtelenül zordon hegyeken tölti minden percét, asszem nincs más ilyen magashegyi gerinc a Kárpát-medencében (ha tudtok, írjatok). Következő nap is aránylag jó időnk volt.

Jégeső, sziklameredély és szivárványos paradicsom

Az eső délután szemerkélni kezdett, de viharban nem volt részünk. Igaz, a Serbota csúcs utáni – szerintem kifejezetten életveszélyes -ereszkedőn nem jött jól a mellékes jégeső. Épp elég volt lemászni a sziklákon, kitartani a még mindig rohadt nehéz zsákot mászás közben remegő végtagokkal, miközben egy rossz mozdulat több száz méter zuhanással kecsegtetett a szakadékos hegyoldalban. De túléltük, leértünk a Serbota alatti nyeregbe, ahonnan leereszkedtünk a déli oldal völgykatlanjába, ami igazán csodálatos sátorhely volt. Késő délutánra a nap is kisütött, lestük a szivárványt a déli lefutó oldalgerinc fölött, meg ilyesmi.

Negoi csúcs – Capra tó

De a csapat tériszonyosabb, hegymászástól idegenkedő fele (jómagam is közéjük soroltatok) teli volt parával. Holnap jön a Negoi csúcs, ami így ránézésre jóval sziklásabb, mint az utólag már rettegett Serbota. Másnap folytatódott a jó idő, és találtunk egy P pötty jelet, ami felvitt a Negoi alá egy nyeregbe. A kemény fiúk mentek tovább a gerincen, mi félősök meg délről kerültük a Negoi
csúcsot, nehezen járható, imitt-amott mászós, de nem kitett és tériszony szempontból teljesen békés útvonalon. A Negoi rémes szakadékos oldala alatti túristaháznál találkoztunk a többiekkel. A Fogarasi havasokat metsző aszfaltút fölött áthaladva egyikőnk (a nem tériszonyosak közül) megcsúszott az eróziótól lekopott hegyoldalban, de az utolsó pillanatban sikerült megtartania magát. Talán ez volt az utolsó életveszélyes hely. Utólag elemezve az eseményeket, az egész út egy tíz kilóval könnyebb zsákkal már koránt sem lett volna ilyen veszélyes, hiszen avval már elég stabilan közlekedik az ember, és nem húzza ki úgy a súlypontot a mászós vagy szakadékos helyeken. A Capra (kecske) -tónál vertünk sátrat. Hamar eljött a hideg, de aranyos naplemente a tó fölött.

Moldoveanu csúcs

Másnap is jó időnk volt, egész napos napsütéssel. Ezen a napon másztuk meg a Moldoveanu csúcsot. A Moldoveanu utáni völgykatlanban aludtunk. Nagyon szép hely volt. Este hirtelen hűlt az idő, de a reggel mégis egészen enyhe volt. Másnap már érezhetően több volt a lejtő, mint az ereszkedő, hiszen lényegében lefelé jöttünk a gerincről. Valami 1800 m körül aludtunk, szinte már erdőszélen.

Kemény túra át a Királykőre

Ezután látszólag könnyű nap várt ránk, mert erdőkön keresztül mentünk tovább a gerincen a Király-kő hegységhez. A valóságban azonban sok meredek emelkedőt és málnával, csalánnal és minden egyébbel benőtt kevésbé kijárt ösvényeket tartogatott a nap. Fizikailag biztosan ez volt a legnehezebb túranap. Útközben két jászsági testvérünk elbúcsúzott tőlünk, mert lejárt a szabadságuk, így csapatunk felállása egy jász, hat gyöngyöskörnyéki palócra változott. Este szószerint a Király-kő tövében aludtunk. A valahanyadik vacsora (egész este ettünk) utáni sétaképp kimentünk a kb. 200 m.-re lévő sziklákhoz és szagoltuk a világon csak itt termő király-kői szekfűt.

Királykő mészkövei

Na a Király-kő kihagyhatatlanul szép hófehér sziklatömb, másfelől meg egy temető, telis-teli sziklákra szerelt síremlékekkel. A halálesetek persze nem nyáron jellemzők. Azért a Nagy-Pásztor-csúcs felé haladva jónéhány csöppet sem veszélytelen kő megindult utánunk, és bármelyik okozhatott volna halált. Az ösvény teli volt kisebb nagyobb kövekkel, amik sokszor pár ,,ugrató” után rendkívül felgyorsulva haladnak át a túristaút alsóbb szakaszain. Na de ezt is túlélte mindenki alattunk is, felettünk is, és mi is. A csúcson megint szétoszlottunk. Hárman kihagytuk a gerinctúrázást és talán nem is bántuk meg.

Zernesti falu barátságos sátorőrzővel

Zernesti szélén hasztalan várakoztunk a túristaházban, nem szolgáltak ki. És mivel a körülöttünk levőket kiszolgáltak, két dologgal lehetett baj, hátizsákos mivoltunkkal, vagy avval hogy magyarul beszéltünk (bár utóbbival kapcsolatban még sosem voltak problémáink Romániában). Fél óra múlva feladtuk – hálaistennek – és Zernesti-ben beültünk az első ,,vegyesbolt” (magazin mixt) udvarára sörözni. Hihetetlen kedves fogadtatásban volt részünk, mint mindig az ilyen helyeken. A néni hozott ki a lakásából székeket, hogy mind székre tudjunk ülni. És volt helybensült cipó, meg sör, oszt ez elég is volt, sőt nekem sok is, két sör után nem bírtam többet meginni (azt is csak nehezen), még ha szomjas is voltam nagyon, maradt a víz. Na és akadt egy jó kutyánk is a faluból, akit megetetettünk, és visszajött velünk a völgybe, ahol a sátrak között aludt és őrizte őket egész éjjel. Ha autó, vagy idegen jött az úton, rögtön komolyan ugatni kezdett, hogy védelmezze a sátrainkat, lakásunkat.

Brassó

Másnap korareggel átgyalogoltunk Zernesti-en, amiről ekkor már kiderült, hogy város, nem is falu, mire végre elértük a vasútállomást. Fölszálltunk a jellegzetes emeletes személyvonatra, amivel Brassóba ledöcögtünk. Szerény városnézés, mic kóstolás, aztán bevásároltunk a brassói piacon, ami nagy élmény volt, pl. lehetett kapni vagy harminc féle mézet, meg mindenféle házi húsárut és zöldséget, gyümölcsöt.

Drakula-kastély

Busz vitt a Bucsecs (Bucegi) lábához Bran faluba (Törcsvár), itt van a nevezetes Drakula-kastély. Kifizettük a meglepően magas belépőt, aztán irány a kastály, ahol az ég világon semmi látnivaló nem akadt. Az épület biztos régi, de hát mindenfelé be volt rendezve álrégi, vagy egyáltalán nem álrégi modern de méginkább gáz bútorokkal. Na lehet, hogy akadt egy-két régi darab is, de ez volt az összbenyomás. Kulcslyukon át lehetett lesni az elzárt helységekben tárolt egymás hegyére hányt régi festett fabútorokat. A múzeum területén volt egy skanzen is, ilyen régi parasztházakkal, amikbe általában az ablakon lehetett benézni, de mivel bent nem nagyon akadt fény, így ez sem volt egy sikertörténet.

Bucsucs (Bucsegi)

A bejárat előtt még hatalmas gagyipiac a látogatóknak, de mi menekültünk a Bucsucs (Bucsegi) felé. Egy jó kis völgyben sátoroztunk, nyársaltunk. Másnap kőkeményen megmásztuk az Omul csúcsot. Ez tényleg jó kis emelkedő volt a mindig (vagy már megint) nehéz zsákokkal. Az Omul csúcson van egy túristaház, itt végtelenül műteákat ittunk, aztán mentünk tovább a gyönyörű virágokkal borított gerincen. Más kérdés, hogy halálra van szemetelve az egész. A gerincre felvonóval és az igazán geci kirándulóknak autóval is fel lehet menni. Ezért a temérdek szemét (hiszen azt a kocsi, meg a felvonó csak felfelé bírja vinni). Az első felvonóállomásnál sajnos elhagytuk a gerincet, mert sietni kellett a Szent-Anna tóhoz. Nikivel ketten leereszkedtünk Busteni-be, a kemény fiúk inkább kivárták a felvonónál álló sort, és azzal mentek le. Busteni-ből még épp sikerült vonatot találnunk egyenesen Tusnádfürdőre.

Szent Anna-tó és Mohos-láp

Tusnádfürdő diszkója igen fényes, de mi inkább fáradtan sátrat vertünk a falu szélén. Következő nap pihenővel telt. Átmentünk Szent-Anna-tóhoz és ittuk a csapolt ciuc-ot, ami bizony nagyon jó sör, akkoriban pedig méginkább kiemelkedett a mezőnyből. Másnap a Mohos-láp tőzegmoháján bóklásztunk. Talán a száraz idő miatt ez nem okozott nehézséget. Még vargényát is szedtünk a tőzegmoha szélén, pedig már hetek óta nem esett erre. Aztán mentünk tovább mofetták a híres kénes és timsós barlangok felé, este Bálványosváralja éttermében vacsoráztunk vár tálat. A falu szélén sátoroztunk, reggel egy talán kézdivásárhelyi idős pár próbált bennünket jehova tanúivá téríteni. Nehéz volt szabadulni, de túléltük. Felmásztunk a várba és elindultunk a Csíki-havasok déli vonulatain, át Alcsíkba, Lázárfalvára. Lázárfalván kibaszott jó szilvapálinkát vettem műanyag sétálópalackban. Egy ház udvarán sörözgettünk megérdemelten körtefa alatt. Este pedig nyársaltunk, megkóstoltuk a pálinkát, aztán nyugovóra tértünk erdőszéli táborhelyünkön. Ez volt az utolsó ,,nagycsapatos” esténk, másnap már csak ketten folytattuk Nikivel a túrát.

Bolyongás a Hargitán

Most nem emlékszem, de biztosan beutaztunk Szeredába, itt váltunk szét és kibuszoztunk Csíkszentkirályra. Innen pedig fel Büdösfürdőre (vagy Csíkszentimrefürdő). Büdösfürdőn nem sok tennivalónk akadt, a gázfürdőkbe nem sokáig mertük lógatni a sok napja nyüstölt lábainkat. Így megindultunk visszafelé irányba a Lúcs-láphoz. Kellemes erdő borítja a lápot, és a dús növényvilág is lenyűgöző, de egész más, mint mondjuk a Szent-Anna tó melletti tőzegmohaláp. Na innen a Tolvajos-hágó felé folytattuk, de csak a következő nap értük azt el. Este egy legelőkkel tarkított ritkás fenyvesben vertünk sátrat rengeteg rókagomba közt. Ennyi rókagombát még soha nem láttam, kihasználva az alkalmat tüzet raktam, és főztünk egy nagy fémlábas gombapörköltet. Másnap nagyon nehezen jutottunk el a Tolvajos-hágóig. Talán térképünk se nagyon volt, mindenesetre nem tudtuk követni a jelzést, és állandóan lekószáltunk a főgerincről. Aztán szerencsére, vagy nem, egy erdész visszavezetett bennünket a jelzésre, bár talán az se lett volna nagy baj, ha lemegyünk egy jó faluba, ahol még nem jártunk. Tolvajos után Hargitafürdő következett. Itt aludtunk egy olcsó luxuskempingben, ahol tiszta, melegvizes zuhany volt (lassan már két hete csak patakvízben fürödtünk ekkor), komoly angol WC (bár ez utóbbi nekem nem lényeges), sima sátorhely, nyírt gyep, igazi európai komfort. Mi több, az üdülő- (és valódi) faluban a Csipke (kissé csípős borvízforrás) vizét ittuk, vettünk házitejet, meg mit tom én, élveztük a kényelmet. Következő reggel ködös, esős, de nem csüggedünk, irány a Madarasi-Hargita. Bár őszintén szólva Románia viszonylatban nem túl érdekes ez a hegység, az egyedüli vitathatatlan vonzereje, hogy nekünk magyaroknak sehol sem akadnak nyelvi problémáink a hegyen és környékén. A Csicsói-Hargitára is kitérőt tettünk az apró fenyvesen átvágva. Aztán irány a Madarasi. A csúcs alatti túristaházban életmentő ebédet katunk, talán sültet krumplipürével.

Zetelaka

Eredetileg Vasláb és Gyergyó felé akartuk követni a gerincet, de feladtuk, nem is tűnt kijártnak, zuhogott az eső, nekem meg már több napja volt egy kis lázam. Így leereszkedtünk Zetelakára. Útközben – elérve a pityókaföldeket – visszatért a nyár, kisütött a nyáriasan meleg nap, mi meg szárítkoztunk. Egy hatalmas száraz fatörzsön aludtam egy kicsit, miközben körbevettek a tehenek. Ahogy az utcákon sétáltunk a zetelakai székelyek igen zárkózottnak tűntek. Persze a kocsmában oldottabb volt a légkör. A kocsmárosnő behívott minket a lakására és kolbászos rántottával vendgélt meg minket. Én ezt már alig tudtam lenyelni az estére felerősödő láztól, mégis meggyógyított, mert másnapra egycsapásra teljesen egészségesen ébredtem a falu fölötti domboldalban. A faluval kapcsoltos legfurcsább információ az volt, hogy a kocsmárosnő szerint kétszer annyi fiú gyermek van, mint lány. Reggel sokat vártunk a Zeteváraljáról érkező buszra, ami levitt Székelyudvarhelyre.

Homoród térség

A piacon feltöltekeztünk gyümölcsökből, aztán már vitt is a busz Karácsonyfalvára, ami Karácsond (szülőfalum) testvérfaluja. A falu kocsmájában olyan zárt kiejtéssel (vagy csak olyan részegen) beszéltek újdonsült ismerőseink, hogy komoly kihívás volt érteni, mit mondanak. Az utcán sétálva egy nagyon szimpatikus unitárius gazdával beszélgettünk, aki a szekerével hajtott arra. Egy szappanoperából mesélt el egy történetet, aztán egy bibliai példabeszéddel bekombinálva jutottunk el a film meghökkentő erkölcsi tanúlságához. Le voltunk nyűgözve, zseniális volt a filmértelmezés (szomorú, hogy most hat és fél évvel később már nem tudom felidézni). Aztán azt is megtudtuk a gazdától, hogy eljönne ő szívesen Magyarországra szívesen, de csakis nagygazdához, marhával és lóval bánni, mert ő ahhoz ért. Erre a gonosz ló lehugyozta a gazdája lábát, aztán elbúcsúztunk. Mentünk tovább Homoródalmásra. Innen meg a Vargyas völgy felé. Másnap valahol a völgyben ébredtünk, vastag harmattal takarva. A lelkünk is nyirkos volt. Talán még esni is kezdett. Egy pásztor énekét hallgattuk sátorbontás közben, aki a nyájának énekelt, egy olyan jóformájú völgyszáj előtt. Így még mi is jól hallhattuk, mint egy ókori színházban. Mire beértünk a Vargyas-szurdokba már sütött a nap. A Vargyas a Hargitában leesett esőnek köszönhetően sárosbarnán hömpölygött, az átkelések néhol combig értek. De nem bántuk, vadregényes volt és valahogy barátságos ez a völgyszakasz. Néhol drótpályák segítik az étkelést, de ezekre nem volt igazán szükség.

Orbán Balázs barlang

Aztán a barlangok tövében székely ,,barlangászokkal” találkoztunk, de csakhamar kiderült, hogy én vagyok a ,,legtapasztaltabb” ebben a tekintetben. Azért jót barlangásztunk a denevérszarban. Szerencsére a Vargyasban tetől-talpig meg lehetett fürdeni, elég mély hozzá. Este tábortűz mellett ültünk, és sajnos nem bizonyult túl soknak az Alcsíkban vásárolt fél liter szilvapálinka maradéka… Azért jó este volt. Úgy utólag visszemlékezve a barlangok keletkezéséről beszéltünk, én meg meglehetősen fiatalos hévvel a természettudományos magyarázatot próbáltam ráerőltetni újdonsült Levente barátomra, persze meglehetősen mérsékelt sikerrel. Jobban meggondolva igaza van. Teljesen hihetetlen, hogy a víz vájta ki azokat az üregeket, olyan módon, hogy a hegyen keresztül átszivárog a víz, meg a cseppkövek évezredek alatt, hogy nőnek, stb. Az viszont már racionálisabb elgondolás, hogy mondjuk Csaba-király vagy valami elképzelhető személy miatt készült ember számára érthető okból. Másnap reggel Vargyasra túráztunk, házitejterméket akartunk venni, de mire leértünk már késő volt az ilyesmihez. Vargyason ismét buszraszálltunk, és iszonyú hosszan zötykölődtünk székely falvakon át, több óra volt az út, mire Székelyudvarhelyre értünk.

Niki képei|
Más képek.

2 Comments »

  1. Kolumbán Szilárd - Lehel said,

    September 12, 2006 · 14:34

    Tetszik a munkájuk. Én Székelyudvarhelyi vagyok szintén kerékpározok. Ami a kérésem lenne van egy nagyon jó hely Udvarhelytől ugy 36km-re a hely neve Kükülőmező (egy tanya település, a térképeken nincs rajta). Egy kissé nehezen megközelíthető ide alkalmas kerékpár a Mountain Bike. Asztfalt út van igy 28 km-n át a többi pedig föld út. vagy asztfalt és a földút keveréke (köszönhető a román kormánynak). Ott is lehet sátorozni. szép tisztás van a tetőn. Jó a levegő, és szép a kilátás.

    Ha válaszolnak a levelemre akkor adnék bővebb felvilágosítást

  2. Zoli said,

    September 23, 2009 · 14:46

    Látom, hogy bárhol nyugodt szívvel lemertek táborozni és aludni!

    Azt szeretném megkérdezni, hogy a vadállatoktól nem féltek? Én kissé nehezen bírnék úgy aludni, hogy tudom azt, hogy egy medve bármikor jöhet, vagy akármi :)

    Vagy túra közben se féltek, hogy összefuttok valami állattal? :)

RSS feed for comments on this post · TrackBack URI

Leave a Comment