Kysaktól Krompachy-ig, hétvége Szlovákiában

Napfényes erdő a Jánosik-szikla közelében

Sikeres menekülés Budapestről három és fél óra alatt

Péntek délután rohantunk a Keletibe, ott várt bennünket a Kassai IC. Gyors kassai átszállás után örömmel állapítottuk meg, hogy három és fél óra alatt meg is érkeztünk egy kedves őszi füstszagú faluba, Kysakba. A boltot éppen zárás előtt kaptuk el, vettünk szlovák kolbászt, szlovák gyufát, szlovák vizet, meg szlovák csokit. Aztán egy habos sárosit is megittunk a kocsmában, jó hranolkyval (sült krumpli). Kysak felett egy forrás mellett találtunk optimális sátorhelyet. Kolbászt sütöttünk.

Másnap alig járt ösvényeken indultunk el Gölnicbánya irányába. Volt közben Jánosik-szikla, amiről felülnézetből megvizsgálhattuk a tejföllel borított Hernád völgyét. Aztán a napfény kacarászott a párás erdőben és gyönyörűszép szívünkben, mi meg kerestük a kopott zöld, meg nem is emlékszem már milyen jeleket. Gombák is voltak, pl. narancssárga selyemgomba és ősz is. Sokáig nyoma sem volt az előző nap Budapesten hagyott melegnek. De egyszer csak valami sárga jelzésen kimentünk egy sziklaoromra (Slivec), hogy megnézhessünk felülről egy Hernádba torkolló víztározót és kémlelhessük a távolból a Magas-Tátrát, miközben ezerrel tűzte a fejünket a napocska, mint egy nyáron.

Ebéd a Bradan étteremben

A csúcsocskáról leereszkedve a Víztározó melletti étterem-hotelbe próbáltunk ebédelni. A világ legdühösebb pincérlánya szolgált ki bennünket, aki teljesen fel volt háborodva, hogy a vendégek enni és inni akarnak. Mindezt minden túlzás nélkül írom le. Hosszú várakozás és némi agresszivitás után hajlandó volt rendelést felvenni, többször rámrivallt, hogy nem érti amit mondok (sem angolul, sem németül nem beszélt, így szlovákul próbálkoztunk), majd meg sem várva az újabb próbálkozásomat, továbblépett. Valami ,,helyi” specialitást rendeltem: roston sült pikáns hússzeletek, házi kolbász, vmi krumplipogácsa féle, meg párolt savanyúkáposzta, stb. Hát ez kell nekem, gondoltam (még ha a legdrágább fogások egyike is volt az étlapon). Aztán hosszú várakozás következett, amihez mégegy sört is ki kellett harcolnom (az sem volt egyszerű), hogy kivárható legyen az idő. Végül a lány kihozta a kaját is. Legnagyobb meglepetésemre egy párolt húst kaptam, valami porból kotyvasztott állományjavítós kocsonyás szósszal és knédlivel… A hús nem tűnt frissnek, mire átértünk Kojsóra fel is kavarodott a gyomrom, talán nem véletlenül. Niki hasonlót kapott, mint amit rendelt.

Kojsó és az este

Kojsó barátságos füstszaggal várt, talán már a kocsmában is fűtöttek. Szép habú sört csapoltak (a képen is látszik), és óriási lepukkantság uralkodott a kocsmában. Szlovákia fajinul fejlődik európaji értelembe, de ezt nehéz észrevenni egy ilyen helyen, ahol is pohár tizes sör mellett múlatják a még fel nem gyorsult időt oly sokan, no nem a szomj hiánya miatt. Felkapaszkodtunk a dombtetőre. Szemben a Kojsó feletti dombok, jobbról a Kojsói-tető vonulata, alattunk a falu, benne tüzek és lámpák gyúltak. Mi meg sátrat vertünk, fát gyűjtöttünk, tűzhelyet csináltunk. A két szép egyenes nyársbotot már teljesen sötétben vágtam. Szlovák kolbászt sütöttünk. Lepusztult nyári hálózsákjainkkal hideg éjszakának néztünk elébe, szinte magunkra vettünk minden ruhát.

Reggel a sátort melegítő napsugarak ébresztettek. Végre kialudtan és átalakulva, kitinpáncélján feküdve tehetetlenül küszködő, lábávól kapálózó lényből emberfélévé formálódva néztem ki a fejemből az egyre ősziesebb hegyekre. Már közel volt Gölnicbánya. A városka melletti erdőben őszi tölcsérgombát szedtünk. Gölnicbányán egy keveset sétáltunk (ja Gölnicbánya szép kis bányaváros, nézzétek meg azt is!), aztán rohantunk át Krompachyba, ahol vártak már a gyárkémények és vonat.

Képek Kysaktól Gölnicbányáig

3 Comments »

  1. Varga Viktória said,

    May 28, 2006 · 18:20

    Kedves Gál Nikoletta és Medveczky György!

    Szívszorítóak számomra a közzétett képek, mert az én drága édes anyu-nagymamám, Polonkai Margit 2006. május 1-én meghalt. Ő Kassán született 1915-ben és a Felvidéken sok helyütt laktak, mert folyamatosan költözködtek az akkori gyárbezásárok és munkalehetőség miatt. Mama olyan sokat mesélt nekünk vágyakozva a Kárpátok után, de azzal a tudattal, hogy ott már soha nem élhet. Máramarosszigetnél már lezárták a határt a háború előtt, amikor egy katonatiszt ismerősük segítségével még éppen át tudtak jönni a mai Magyarország területére. A lányát – az anyámat – Rahón szülte. Ott ismerkedett össze leendő férjével, aki a dunántúli Sárbogárd melleti Sárszentmiklósról való volt. Ma már egybeépült a két település. A gyönyörű hegyvidékről eljöttek e síkvidéki faluba. Gimnazista koromban ellátogattunk családunkkal – persze Mama is jött Korompára-Krompachy-ra – ahol anyukája testvére, Vilma néni, (Vilma Uhrinova, lánykori nevén Szabó Vilma) élt. Mama anyukájának testvérei a Felvidéken maradtak. Tehát Korompán töltöttünk két hónapot és a testvéremmel bemerészkedtünk a sípálya melletti völgybe, ahol elég hamar kezdett sötétedni. Mi csak mentünk és mentük, hogy megkeressük az ott folyó kis patak forrását. Aztán belátva,hogy az valahol a messzeségbe ered felmásztunk a hegygerincre és azt hittük, hogy eltévedtünk. Én vettem észre a fák közt a gyárkéményt. Nagy kő esett le a szívemről, mert Vilma néni ott lakott szinte szemben az elhagyott gyár égbenyúló kéményével, közel a nagy folyó feletti hídhoz. Mama Szepesolasziban járt iskolába. Egy háromnapos kirándulás során eljutottunk Szepesolasziba is, ahol Mama boldogan emlékezett vissza az iskola épülete előtt az akkori játékaikra. A templomba is bementünk, ahol szóba elegyedtünk egy helybéli asszonnyal és a beszélgetés során tudtuk meg, hogy Vilma néni az előző évben meghalt. Mi éppen azért szálltunk le a buszról, hogy beugorjunk hozzá, míg a társasút többi tagja megjárja az aznapi programot.
    Elnézést kérek, hogy ilyen hosszan untatom emlékeimmel Önöket, de szeretném megköszönni, hogy közzé tették a képeket, mert most, hogy szívemben Mama szeretetével, emlékezve rá, nézegetem azokat a tájakat, ahonnan ő fiatal asszonyként eljött.
    Szeretném megkérni Önöket, hogyha van még fényképük Korompáról, esetleg Szepesolasziról, Kassáról, Máramaroszigetről, Rahóról, legyenek szívesek elküldeni. Érdekelnének főként a tájképek, templomokról készült, néprajzi témájú felvételek, mert szeretnék egy kis kápolnát terveztetni Mamám emlékére, hogyha meghalok a hagyatékomból fel tudják építeni. Úgy szeretném megterveztetni, hogy magán viselje nevezett városok templomaiank egy-egy jegyét, részletét is. Képeket is szeretnék, melyek erről a vidéken készültek. Gyönyörűek azok a felvételek, melyek az erdőben készültek a beszürődő napsugarakkal. Ezek a felvételek Korompa közelében készültek?????
    Egyébként is érdekelnek a múltunkkal kapcsolatos értékek, néprajzi vonatkozások!
    Van egy alapítványom, a “Múltunk zengő kincsei” Alapítvány. (http:egyszemelyesszinhaz.earth.hu)

    Még egyszer köszönöm szépen, hogy feltették a netre képeiket, mert bár most szomorúan, de mégis örömmel nézem szép képeiket.
    Szeretetteljes üdvözlettel,
    Varga Viktória

    Bp. 2006. május 28.

  2. galniki said,

    June 28, 2006 · 15:01

    Kedves Varga Viktória

    Elnézést a késői válaszért.
    Nagyon köszönjük a levelét! Nemhogy untatott az emlékek részletes leírásával, hanem külön élmény volt azokat olvasni. Olyan, mintha egy nagyon szép regényt olvasnék és átélném közben a szépséget és szomorúságot egyaránt. Önnek különös tehetsége van az íráshoz.
    A ködön átszűrődő napsugaras képek Kysak környéki hegyeken készültek. Utánanézek van-e még képem Korompáról, bár nem túl valószínű.
    Az alapítványhoz sok sikert és erőt kívánunk! Talán lesz alkalom egy előadást élőben is megtekintenünk.

    Üdvözlettel:

    Gál Nikoletta

  3. Józsa László said,

    January 6, 2007 · 14:11

    Kedves Címzett!

    Varga Viktória elérhetőségét keresem. Kérem, ha tud segítsen.
    Köszönettel. Józsa László

RSS feed for comments on this post · TrackBack URI

Leave a Comment