Tájbringa verseny a cseheknél

Németországi rokonlátogatásunkhoz kapóra jött, hogy egymást követő hétvégén rendeztek Cseh- és Németországban is tájbringa versenyt, ami „pont” útba esett jövet-menet. (A tájbringa – hivatalos nevén MTBO – a tájfutás kerékpárral űzött technikai szakága)

Bár sajnos utóbbi versenyt engedélyek hiányában nem rendezték meg, de ez már nem tántorított vissza minket. A cseh versenyre való nevezés így is kalandosra sikeredett, mivel határidő után próbálkoztunk, nem értünk csehül, így a kiírást is elég nehezen sikerült dekódolni, aztán az angol/német levelünkre nem érkezett időben válasz, majd a megadott telefonszámon a szervező szintén csak anyanyelvén kommunikált. Végül sikerült a megfelelő ember email címét megszerezni és jelentkezni. Lelkes amatőrként inkább csak a nyílt kezdőknek való pályára neveztem, lévén, hogy a kiírásba nem írtak pályaadatokat, de a szervezők „rábeszéltek”, hogy inkább induljak a korcsoportomnak megfelelő kategóriában, mert a nyíltban csak nyugdíjasok és 6 év alattiak versenyeznek. Hát legyen. Kiválasztottam a 11.3km-es, 14 ellenőrzőpontot tartalmazó távot. (Szombaton volt a rövid és középtávú verseny, míg vasárnap a hosszútáv.

A verseny a lengyel-cseh határ menti Vidnava kisvároska melletti erdőben került megrendezésre. A versenyközpont egy a szocializmust túlélő nyári gyerektáborban volt, aminek látványától előtörtek a régi emlékek, és komolyan azt vártam, hogy mikor bújnak elő az úttörők a kisházakból trombitaszóra. Ehelyett egyre csak gyűltek és gyűltek a bringások. Gyors nevezés után kiderült, hogy mi vagyunk az egyedüli külföldiek. A nagyon segítőkész szervezők átvezettek minket a szállásunkra a másik, szomszédos gyerektáborba (A két tábort egy patak választotta el egymástól, valószínűleg a fiú- és a lányszállásokat így választották szét). Gyors rendezkedés után, bringaszerelés és már rohanás is rajthoz, ami 4km-re volt a versenyközponttól.

Már a rajthoz való tekerés is élmény volt. Kedves kis falucskán a házak között, patak mentén, majd valami tűzoltó verseny/majális mellet és végül egy igazi vindóz háttéren átbicajozva (zöld mező sárgálló virágokkal, kék ég, pamacs felhőkkel, háttérben fenyőerdő) melegíthetett be az ember.

A verseny terepe főleg fenyőerdőben zajlott, néhol tavakkal kisebb mocsaras/vizenyős területekkel megtűzdelve. Az úthálózat elég sűrű, a dózerúttól elkezdve, a fenyőtűpárnával és tobozokkal fedett ösvényekig minden fajta típusú talaj megtalálható volt. Szerencsére nagy meredek kaptatók nem voltak, a pálya jól tekerhető nem is igazán technikás, de azért lehetett szintet gyűjteni így is rendesen. Az első nagy hibát egy ilyen „szint optimalizációs átvágáskor” követtem el egy hosszú átmenetben (két ellenörző pont közötti szakasz), amikor is letérve az útról egy kisebb lejtő után a patak völgyben, addig keresgéltem megfelelő átkelő helyet, míg a túloldalt a várt tovább vivő utat nem találtam meg, teljesen máshol volt, mint, ahogy számítottam. Ez a kis kitérő rengeteg időt és energiát elvett és még fél távnál sem tartottam. Ezek után már csak szimplán figyelmetlen voltam, így sikerült újabb két pontnál hibázni, utóbbinál meg teljesen eltévedni:-( Nem gondoltam volna, hogy ilyen előfordulhat, de ahogy tekertem tovább, semelyik érintett kereszteződés nem stimmelt a térképpel. Szerencsére hamar kilyukadtam egy betonútra, amiből kiderült, hogy nagyon nem is vagyok rossz helyen. A szállásunk melletti utolsó pont biztosította, hogy a végén az ember kitekerhesse magából az utolsó szuszt is a betonon beleadva apait anyait és diadalittasan érkezhessen be a másik táborban lévő célba, de ekkor jött a meglepetés, a kordonozás az embert belevezette egy 30centi mély strandröppálya-homokozóba, majd aki ezt túlélte, annak jött egy 30-40centi vastagságú farönk átugratása.

Így sikerült a kategóriám előkelő utolsó pozícióját megcsípni, de ennek is nagyon örültem, hogy sikerült. A saját, kézileg készített térképtartó is jól vizsgázott, nagyon kell egy megfelelő térképtartó a tájbringaversenyhez.

Az estét a tábori konyhán kapott forró levessel, majd a csöpörgő eső és a sosem látott fenyőpollen porvihar elöl bemenekülve a szállásunkra egy kiadós alvással zártuk. Másnap Gombfoci indult élete második tájbringa versenyén nyílt kategóriában ( 6,9km, 7 ellenőrzőpont), a többi táv már túl hosszú volt, de szerinte ez is épp elég volt, ugyanis indultunk tovább Németországba. Neki is sikerült egyszer egy kis kitérőt tennie, ami súlyos időveszteséggel járt, de a terep szerinte is nagyon ideális volt..

A rendezés már amennyire láttam én ilyen versenyt, nagyon jól sikerült. Ennyi térképtartós bringást még életemben nem láttam együtt. Nem vagyok hozzászokva, hogy kb. napi 250 versenyző is lehet kint a pályán és ennek ellenére még sincs „tömegnyomor” az erdőben. A versenyről beszámolt a cseh Telesport (42:35-től) is, illetve az is tetszett, hogy a versenyközben különböző helyszíneken a rendezők fotóztak, igaz ebből nem sok került ki a netre. A pálya útvonala is élvezetes, kellően nagy területű (a második nap A3-as méretű térképet adtak, igaz 20km feletti pályák voltak csak). Olcsó nevezés, szállás, étel, jó idő és hangulat. Mi kell még? Sok ilyen versenyt várunk idehaza is. Egyetlen negatívum volt a versenyközben néhány tekerő mentalitása, de autóval is tapasztaltuk hasonlót: szembetalálkozáskor nem igazán szeretnek kölcsönösen félre húzódni annak ellenére, hogy lenne rá bőven hely, inkább a „vigyázz jövök, ugorj félre az árokba” stílus a nyerő.

Amúgy ez a cseh-lengyel határszakasz gyönyörű, a maga kis dimbes-dombosságával, gyönyörű kastélyaival, elhagyatott alig forgalmas útjaival – közkedvelt bringatúrázós hely. Sok turistával találkoztunk, érdemes ide visszatérni. A németországi Harc-hegység pedig ideális felkészülési terep nyáron a mountenbikeosok télen a sífutók számára.

Az összes fotó megtekinthető a http://keptar.organic.hu/vidnava/ címen.

3 Comments »

  1. galniki said,

    May 26, 2006 · 16:26

    Gyönyörű helyeken jártatok! Javornik kisváros pontosan merre van? Nagyon tetszik a fotók alapján az a dombvidék.
    Mennyi idő alatt teljesítenek egy ilyen tájbringa versenyt? Mert a 15-20 km önmagában nem sok, de terepen tájékozódva gondolom teljesen más.
    Jól látom a fényképeken, hogy kenyeret kaptak jutalomba a nyertesek? Vicces társaság :-)

  2. galniki said,

    May 27, 2006 · 11:32

    Most találtam meg Annát is ,,elrejtve” a képek között.
    Nagyon nagyra nőtt!

  3. inSay said,

    May 31, 2006 · 08:07

    Javornik Olomuc megyében van. Egy 1000m-es hágón (, ahol foltokban még hó is volt) kell átvágni magát előtte az embernek, hogy oda jusson. Sajnos a város belső részének megnézésére nem jutott időnk. Pontosabban nezd meg ezt: http://www.cykloserver.cz/ csoda jo bica útvonalas térkép.

    A távomban a győztes 51 percet ment, en 109-et :-( , de valószínűleg én hosszabb távot mentem :-) Ezt a kenyeres éremátadót én nem is láttam :-)

RSS feed for comments on this post · TrackBack URI

Leave a Comment