Baiului, Neamţului, Grohotiş, Ciucaş

Grohotis A világ legnépszerűbb turistaparadicsomait kerestük fel. Kis híján összefüggő emberkígyót alkotott a sok-sok kompromisszumentes csakazértis gerinctúrára vágyó kiránduló. Ilyen körülmények között töltöttünk négy napot, mohón elfogyasztva a 2006-os ősz legutolsó finomságos aranytallérjait.
A címben jelzett Baiului, Neamţului, Grohotiş, Ciucaş nevek egy-egy hegység nevei, amik a népszerű Bucegi hegységtől keletre alkotják a Kárpátok-gerincét.

Baiului, Neamţului, Grohotiş, Ciucaş hó nélküli ősszel

Ajánlott térképek

Van Dimap-Erfatur térkép a környékről, ám én inkább a sok évtizeddel ezelőtt kiadott internetről letölthető térképet ajánlom, azok sokkal jobbak, több az infó, ha nem tudnám, hogy nem így van, azt gondolnám hogy a nemrég kiadott dimap térkép a régi térképek lebutításából, elrontásából származik.

Utazás és első nap

Na akkor induljunk, irány a keleti, munkából hátizsákkal, hátizsákban minden jóval, füstölt mangalicaszalonna, mangalica szalámi, házi kolbász, vöröshagyma, bulgár vitosa sajt, meg ilyenek.

Az Ister 18.10 gördült ki a Keletiből, hálókocsijegyet is vettünk, így másnap reggel, román idő szerint kb. 7.36-kor tűrhető fáradtsági fok mellett érkeztünk meg Sinaiába.
Az első félelem, hogy hogyan hagyjuk el az üdülőfalut. Hát lazán, a főút mellett megyünk egy picit lefelé, aztán máris ránk mosolyog a kék pötty.

És kivezet bennünket a faluból, be a bükkösbe. Gyönyörű mohos bükkök, élő erdő, sok magonc, sok öreg bükk, hegyijuharral tarkítva. Cabana Piscul Cainelui ház mellett hagyjuk el a patakvölgyet, legkésőbb itt érdemes vizet venni. A jelzés sűrű, tökéletes, viszont a térképünk még hiányosnak jelöli. Ösvény is van, kvad járta ösvény, ahogy később rádöbbenünk.
Csakhamar kiérünk az erdőszélre, sárga füvű legelőkön sétálunk, de oldalról még bükk, meg pirosló vörösfenyő vesz körül.
Grohotis
Még itt is akad kék pötty. Elhagyjuk az erdőt, csak megyünk fel a főgerinc felé az őszi színek mellett a Bucsedzsen már fehérlik a hó. Brutálszép a gerinc, csont kopár, mindenfelé nagy hegyek, amerre ellátunk, szintben pár száz méterrel alattunk meg ott a tarka erdő. Jelzésnek nincs min lennie, de világosan követhető a főgerinc a Baiul Mare felé, meg széles út is vezet rajta. A Dragan csúcs előtti nyereg előtt vizet jelöl a térkép, fentről csak álló vizet látok, nem ereszkedek le, ez bizonytalan vízvételi lehetőség, bár nyáron biztos több a víz.

Na meg télen se lehet gond a vízzel.

A Baiul Mare csoportját jobbról kerüljük, hogy a Bucsedzs helyett inkább a Grohotist, meg a Csukást lessük. Az út továbbra is határozott, és még pár piros sáv jelzést is látunk köveken. Az oldalazásból a Baiul Mare (1895m) és Baiul Mic (1834m) közti Baiul nyeregbe visszavisz az út, ott két kvadkirály zúg el mellettünk, szőkített csajokkal, ez a menő, legközelebb mi is így megyünk.

Egy picit ereszkedünk Busteni felé, aztán jobb felé kanyarodunk a szerényebb karavánúton, ez bevezet a második Baiul nyeregbe, ami a Baiul Mic és a Baiul csúcs között van.

Tehát a második Baiul nyereg után a Baiul csúcsot balra kerüljük (ha jobbra nézünk megtekinthetjük közbe a két Baiul völgyet és a Baiul élet), hogy végre elérjünk egy újabb nyerget, amit végre nem Baiulnak hívnak, igaz nincs is neve.

A Cazacu csúcs előtt kell jobbra fordulnunk kb. derékszögben, a Prislop völgy felett. A nyeregtől pár száz métert kell csak megtennünk enyhe lejtőn és bővízű forráshoz érünk. Elvileg piros kereszt jelzés ez, de erre annyira nem kell számítani. Viszont az út széles, követhető, sőt az eróziós hegyoldal kőtörmelékét néhol rozsdás acélháló tartja, hogy ne vigye el az utat. Nem értettük mikor és miért készülhetett ez a megerősítés, mivel szemmel láthatóan ma az utat öszvérkaravánok, nyáj, csorda, meg mi használjuk.

Általában a kirándulásunk megfejthetetlen talánya, hogy ki mikor és miért építette azokat az utakat a hegygerinc közelében, amiknek a romjait követni próbáljuk.
Asszem a következő nyereg volt, ahol megláttuk a Nagykőhavas (Piatra Mare) sziklás vonulatát, na meg a Német-hegységet (Munţii Neamţului), ami már nagyon várt minket.

De bármennyire is karnyújtásnyi távolságra látszik a Munţii Neamţului, az utunk méginkább délre fordul, hogy ne vezessen be a Német-hegytől elválasztó mély völgyekbe.

A Virful lui Petru tetején hervad valami öreg vaskereszt féle, de ez minket nem téveszt meg, balról kerüljük és megyünk a Petru-Orjogoaia elnevezésű alacsonyabb vonulaton.

A következő nyeregben balkezünk felé ott magaslik a várva-várt Német-hegység, 1900 fölötti alig legelt csúcsaival. Jobbfelé a lapos gerincháton egy nyáron marhafüdőként használt tavacska, meg az Orjogoaia-csúcs. Na meg mindenfelé – október végén kihalt -pásztortanyák, amiket a térkép nagyon jól jelöl, szerencsére ezek a pásztortanyák nem sokat vándorolnak, nem lepne meg, ha száz éve is nagyjából ugyanott lettek volna, ahol ma.

A zsákok nehezek, vagy mittomén, kicsit kimerülten vágunk neki a Német-hegyeknek. Innentől se út, se ösvény, a térkép sem jelöl ilyet. Botorkálunk felfelé hol a marhák, hol a birkák után, figyeljük, hogy hol lehet finomabb a fű, ott kisebbek a zsombékok, jobban vissza vannak rágva.
A táj varázslatos, fű, hegy, ég, semmi más. Felérünk az első névtelen csúcsra (1885m), itt látjuk meg az igazi Német-gerincet. Bal kézre a Bucsedzs, szemben a Nagykőhavas, jobbra a sziklás Csukás, tőle délnyugatra a Grohotis hosszú, barátságos barna vonulata, ameddig csak a szem ellát. Nincsen elektromos vezeték, nincsen település, ház, semmiféle civilizáció a láthatáron. Na ez se igaz, mert pár torony, antenna azért van a környező hegyek tetején.

Nekivágunk az enyhén hullámzó füves gerincnek, jön a Rusu (1902m), aztán a Steviei (1907m), ezekre már legelni se járnak, mi vagyunk csak kíváncsiak rájuk. Az Steviei után egy egykori ösvény nyomvonala vág csíkot a hegyre, ami jobbról kerül egy kicsit. Az ösvény közelről kevésbé kecsegtető, sokszor nem is látszik, azért könnyít valamit a haladásunkon. A Paltinu-nyeregben találkozunk az elméleti piros jelzéssel. Itt van a legtöbb hó, nem véletlen, hiszen a legmagasabb csúcsról (Német-csúcs, 1925m) ereszkedünk ide. Aztán a Piciorul Predelus felé vesszük az irányt, ösvény közelről nem érzékelhető (itt megy a piros az elméleti jelzés…), de a hegyoldalt vizsgálva, sejthető, hogy merre mehetett egykoron.

A nehézkes oldalazás után megváltás, hogy elérjük az enyhén hullámzó gerincet, ami a Musica csúcs és él felé vezet, nagyon észen kell lenni, hogy az egyik csúcsocska után éles kanyarban a Predelus-nyereg felé forduljunk. Főleg, hogy már a nap is lement és rohamosan szürkülni kezd. Nem várjuk meg a besötétedést. Meg az erdőhatár felett nyugisabb a sátorverés, szebb a reggel, vígasztalom magam, mivel legalább a közeli Predeules-nyeregig akartunk eljutni az előzetes terv szerint. Sőtét van, de jobbfelé leereszkedek az erdőhatárig vízért, de hasztalan, aztán alig bírok visszamászni. Ezen az estén nincs főzőcskézés, a Baiulról idehozzot vizet isszuk.

Második nap, Grohotis

Október 22-e tökéletes időjárással ébreszt. Enyhe idő a fátyolfelhők miatt, de gyönyörű a kilátás, semmit se takarnak a felhők. Elkezdünk ereszkedni, elérjük a gyönyörű bükkös erdőt, amiben még pirosjelzés nyomok is vannak!
A Predelus-nyeregben nagyfeszültségű villanyvezeték zúg borzalmasan, de jó hogy nem itt aludtunk. Elszúrunk vagy egy órát vízszerzéssel, meg egy csomó erőt. Aztán amint nekivágunk Predelus-nyereg utáni erdőnek, az úton találunk egy vízvételre alkalmas vízfolyást… Sebaj kapaszkodunk a Marcusanu csoportja felé, hamar az erdő felé érünk, visszanézünk a tegnapi Német-hegységre, mögüle kibújnak a Bucsedzs csúcsai. És még mindig nem tévedtünk el, de talán majd ma, tervezgetjük. A Marcusanu oldalában akkora füvek között megyünk, hogy síbottal az ég felé integetve tudjuk csak követni egymást. Itt váltunk a rettegett Grohotis térképre. Keressük a helyeket, ahol kilátunk a fű közül, és beazonosítom a következő csúcsot a Muntele Urlatelult.
Grohotis
Egy sűrű borókáson ereszkedünk, a termésből a tábori vacsorába is szándékozunk juttatni. Megint valami ösvényromot találunk, kicsit segít az ereszkedésben, valami fura képződmény mellett megyünk el, várromszerű kőtornyok, üregek, de természetesnek látszanak. A birkaösvényen mindenféle lyukakat lépünk át, az egyikba bedugom a síbotot, tágas, és nem érem el se az alját, se a falát, valami barlangféle üregek fölött vagyunk, aztán jön a nyereg.
Az Urlatelig két nyereg is van, az első csupa borókás, alatta jobbra a közeli erdőszélen vízvevő hely látszik, kívánatos sátorozóhely, sok fűszerrel. Aztán bemegyünk a csodaszép bükkösbe, és jön a következő nyereg, hihetetlen de itt is találunk néhány jelzést. Az Urlatel oldalában egy hatalmas pásztorkomplexum közelében ebédelünk, a mangalicaszalonna vészesen fogyóban.
Grohotis

Leave a Comment