Nunta Fundu Rákácsunyba

Csángó nuntába vagyunk hivatalosak Fundu Rákácsunyba, magyarosan mondva Külső Rekecsinbe.
Erre eszmélünk 2006 nyarán, és nagyon rajta vagyunk, hogy biztosan ráérjünk egy bizonytalan november eleji hétvégén, ez minden kétséget kizáróan kihagyhatatlan alkalom az életünkben.
A meghívó család hagyományőrzési szándéka is kinyilvánított, ez olyan lesz, mint régen volt, tudjuk meg.
És minden összejön, már az előkészületekben részt veszünk, és még a pakolás napján is jelen vagyunk.

Vágás

Első felvonás, a vágás, egy disznó és egy bikaborjú. Előzetesen gyerekkorom torain jár az agyam.
Remegő gyomorral kelek reggel, majd én is fogom a hátsó lábát, a disznó sivít, sokáig fog szenvedni, megint, borzasztó lesz. Apó elvágja a gigáját, apám fogja a két első lábát összekötve, nagymamám leveszi a vérét, keresztapámmal ketten markoljuk a két hátsó lábát, a disznó sívát és rúg teljes erejéből. Együtt küzdünk a haldokló állattal. Ha az ölés megvolt, már minden könnyebb. A vér gyorsan megalvad, lehet csíkokra vágni, pár perc sütéssel kész, nem kell abálni, félig nyersen a jó ízű, csak apó eszi abálva, ő úgyis csak később jön be a konyhára. Vért először a gyerekek esznek.
Aztán megyünk vissza perkónyi, gyühet a kaparúkís, gyükerkefe.
Így indul egy tor, egy átlagos magyarországi faluban a 80-as években. Na de mi lehet Fundu Rákácsunyba, 2006-ba?

Hát ezt kukkoltam én ott idegenként.
Az egész vágás dolog úgy kezdődött, hogy nem nagyon germóztak a ceremóniával, és úgy is fejeződött be.
Valaki fogott egy élesebb kést a rendelkezésre álló négyből, beszúrta a disznó szívébe, oszt pont. Semmi megtervezett felállás, csak ki hol éri, fogja, minden spontán. A gazda ott sincs, nem az ő joga a szúrás.
A vért viszont gondosan összegyűjtötték, hiszen az nélkülözhetetlen a hurkába (májasat nem is csinálnak).
Kérdezem, hogy mindig szíven szúrják-e, hát nem vagyok elég ügyes, annyit tudok meg, hogy ki hol szokta…

Aztán később sincs szerencsém a kérdésekkel, nem derítek fel misztikus ősi szavakat, ceremóniákat, szokásokat. Bontás hátáról indul, aztán ki hol éri, darabolja a disznót, ledaráljuk szinte az egészet, a tokaszalonnától a vesepecsenyéig egybe, mert minden megy a hurkába.
Ami azért kiderült, hogy nem csak a városi legendák szerint jó a szalmán perzselt disznó, a bőre sokkal finomabb, puhább, mint a gázzal perzselté. A füle, bőre osztogatása itt is népszerű, főleg hogy péntek miatt nem volt reggeli, már igen jól csúszott a gódán (szilva) pálinkához, vagy borhoz.
A pap ki is prédikálta, hogy nem kéne vágni pénteken, de technikailag nem lehet máshogy megoldani, hogy vasárnap asztalra kerüljön 300 vendég számára a geluska, silt, hurka.
A bikaborjúval is hasonló a helyzet, ott is mindent összevágtunk, abból készült silt (sült), meg leves.
A húsok csodálatosak, a siltnél lehetett igazán kiérezni, a külsőre szürkemarhával rokon fajta bikaborjú húsa egy jobbféle vadhoz mérhetően ízletes volt.
Már jócskán besötétedett, mire a két állatot feldaraboltuk, a hurkának, geluskának valót ledaráltuk. A konyhában napközben silt készült, meg lév (leves) hús nélkül, a böjtölőknek.

Vendéghívogatás

Szombaton vendéghívogatók jöttek a házhoz, főleg gyerekek. Díszes hívogatóbotokal járták a falut és minél több embert hívtak.

A nunta napja

A nyirásza(menyasszonyi) háznál gyülekezünk, sorra jönnek a vendégek, pálinkát és kalácsot (kozomák) kapnak.
A teraszon harmónika és dob fogadják őket.
A menyasszony búcsúztatás olyan hirtelen ment, hogy majdnem teljesen lemaradunk. Berontok a zsúfolt szobába, ott elhangzik pár búcsúztató mondat, aztán egy felszólítás a menyasszonynak, hogy búcsúzz el.
Meg egy instrukció, hogy nem sírni, nevetni kell.
Gyors búcsúzás, sírás, és már rohanunk is az utcán.
Az utcán futok a menet után, hogy utólérjem őket a kis kamerával.
Az iskolánál találkozunk a nyirellel és nyámságával (vőlegény és családja).
Nagyon figyelek, hogy hogyan is történik ez a találkozó, de nem hallok semmit, máris megyünk a templomba.
Leülök a feleségem mellé, és csak fél óra múlva esik le, hogy iszonyú bunkó vagyok, a nők közé ültem be, holott a nőknek és a férfiaknak külön helyük van a templomban.
A románul énekelt énekek szerintem sokkal jobbak, dallamosabbak, mint a mieink. A tömeg katarzisban énekli a legjobbakat, kicsit nekünk is átjön, hogy mi ebben a jó, és hogy mennyire nélkülözhetetlen része ez itt sok ember életének.
A nagypataki pap fiatal, de nagy hagyományőrző (pl. kötelezővé tette a faluban a kendőviselést), és tőlünk is védi a gyülekezetet, a templomi kamerázást előzetes egyeztetés alapján egyetlen embernek engedélyezi, fényképezni tilos.
A szertatás része, hogy a keresztapák és keresztanyák (az ifjú pár támogatói) gyertyát gyújtanak és az eskükor külön női és férfi láncban egymás vállára teszik kezüket.
Végül a keresztapák, anyák átmennek a parókiára és fejenként 50-100e lej átadása mellett a pap feljegyzi nevüket.
A mi nevünket kissé pontatlanul jegyezte fel, de az égi nyilvántartásban olyan adatbáziskezelőket használhatnak, ahol ez nem okozhat gondot.

A templomi dolgok után az egyházi (helyi vélemény szerint papi) tulajdonban lévő közösségi házba megyünk át.

Táncra vágyó vendégek

Az emberek nagy része jól énekel és táncol, és minden korosztályon belül óriási közönsége van a táncos buliknak. Az idősebb és fiatalabb korosztály egész este járta a táncot. A szerbák és a hagyományosabb táncok a fiatalok körében is nagyon népszerűek és a legkisebbek is tudnak rá táncolni. A gyakran előkerülő slágerzenéket viszont a vendégsereg egy jó része nem fogadta kitörő örömmel, bár mindenre megpróbáltak táncolni.

Ételek

Kozonák, örömkalács, silt (taválban, kemencében), lév, hurka, geluska.

5 Comments »

  1. Anonymous said,

    February 12, 2007 · 07:22

    Köszönöm
    , hogy ilyen kedvesen nyilatkozol az esküvőmről.
    “Nővéred”

  2. Kucser Sándor said,

    May 23, 2007 · 19:41

    Segítséget kérnék, az utazással kapcsolatban, lehetséges, hogy levélben írjam le a kérdéseim. Gyalogosan (ahol kell ott vonattal) szeretném fölkeresni, a Moldvai városokat falvakat….
    S.

  3. Kucser Sándor said,

    July 5, 2007 · 16:39

    “…lehet-e és hogyan lehet Romániában kerékpárt szállítani vonaton…”
    ???
    S.

  4. galniki said,

    July 5, 2007 · 21:04

    Romániában tudomásom szerint hivatalosan csak poggyászként adható fel vonaton kerékpár. Ez azt jelenti, hogy azzal a vonattal fogják utánad vinni a biciklidet, amin van csomagszállító vagon. Mi ezt soha nem mertük kipróbálni, általában jobban ragaszkodtunk a biciklieinket, mint hogy ilyen ,,szerencsejátékra” adjuk őket.
    Így marad a nem teljesen legális út -amit persze a helybéliek is használnak- azaz felteszed a kerékpárt a vonatra, aztán a kalauzzal kell megegyezni, ha egyáltalán szól valamit érte. Volt olyan jegypénztár, ahol azt mondták, hogy a vonaton lehet kerékpárjegyet venni, de ilyen jegyet soha nem kaptunk. Ha belföldön szállítod a biciklit általában nem is szól a kalauz, nekünk ha jól emlékszem, csak a nemzetközi vonaton kellett kalauzzal egyezkedni. A DÁCIA nemzetközi vonaton talán lehet kerékpár szállítani.
    Jó utat!

  5. Kucser Sándor said,

    July 8, 2007 · 11:47

    Köszönöm!

RSS feed for comments on this post · TrackBack URI

Leave a Comment