Montenegró II. – Bjelasica

Zseniális átvágás a Šiško jazero-hoz

Megérkezés – Crna Gora és Mojkovac

Talán még nem említettem, de könnyen kitalálható bárki számára, hogy azért töltöttünk Belgrádban órákat, mert a Montenegróba tartó vonatra vártunk.
A vonat brutálisan szép hegyvidékeket szel át. A kisebbeken nagyon látszik a milnktől szárazabb éghajlat. A szerbek ezeket a hegyeket is előszeretettel túrázzák, minden okuk meg van rá, egyszer még mi is eljövünk ide. De most a cél Montenegró 2000 m feletti hegyei túlzsúfolt virágoskertekkel.

Este fél 8 is van, mire a havas hegyekkel körbevett Mojkovacban vagyunk. Aki nem ismeri a várost, annak mondom, hogy majdnem olyan ez, mint Vác (értitek ugye, ez most egy nagyon rossz szóvicc volt), ott is van Naszály, meg Börzsöny, itten meg a Bjelasica, meg a Sinjavina, utóbbi belefut a Durmitorba (ő a legmagasabb errefelé). A Bjelasica, meg a Sinjavina 2000-2200m körüli csúcsokkal van telirakva, kényelmes hegyek, nem túl sziklásak és a ma is élő pásztorkultúra jóvoltából utak is vannak mindenfelé. Sőt jelzések is vannak!

Dzsambasz

A mojkovaci állomásról elindulva első állomásunk a planinarski kocsma, a helybéliek itt rögtön elkapnak, megmondják hogy hova kell mennünk ilyen hátizsákokkal, persze mi akkor még nem értjük. Egy belgrádi busz is itt áll, körülötte a szállítmány, egy rakás turista, teherautóra várnak, ami felviszi őket a Dzsambasz-turistaházhoz (Planinarski Dom Dzambas).
Vendégségben Mojkovacban A helybéliek legjobb szándéka ellenére is mi megyünk a fejünk után makacsan gyalog, ki a faluból. A falu szélén már sötétedik, egy taxis (kb. minden második helyi autó taxi is egyben) megáll, mondja rossz felé megyünk a hegyre, ez csak satákhoz (pásztorszállás?) visz, így hazavisz magához. Először sört hoznak, majd behívnak a házba, épp borjúvágás estéje van, a szoba teli emberekkel, az asztal borjúhússal, krumplival, azzal kínálnak. Igazából nem értjük, hogy kerültünk ide. Jóllakunk, akkor a család egy fiatal tagja (ő juhpásztor, júniustól fenn legeltet a hegytetején, meg is hív minket a nyárra) terepjáróval felvisz minket a Dzsambasz házhoz, úgy 1450 m-re.
A Dzambas turistaház mellett A belgrádi csapat már javában mulatozik. Tökéletes turistaház, nagyon kedves személyzettel, rájövünk, hogy a helybéliek nem tévedtek, mi tényleg ide akartunk jönni, még ha nem is tudtuk. A ház mellett sátorozunk, körülöttünk a havas hegyek és a virágos rétek.
Italárak a Dzambaszban: hegyi tea fél euró, Niksicsko (nagyon jó pilseni típusú sör) 1 euro, három deci Vranac (itt kupakos vörösbor, de baromi jó) 1 euró.

Túra a hegy virágos arcán

Másnap reggel nekivágunk nagy zsákkal a dolgoknak, térképünk nincs, de mit számít az, gondoljuk talán megközelítjük Kolasint, aztán másnap megyünk a Komovi felé (2450 körüli hegység). Hát nem közelítjük meg, gyalog lassabban haladunk, mint tavaly bicajjal. Meglepő, mi?
Induláskor a bajszos dzsambasz-jelzésen haladunk, Dusan Dzambas nem tudjuk ki lehetett, de a jelzés is az ő arcképével díszített jó darabig. Jelzés alatt piros kört kell érteni fehér alapon, vagy nyírfán (oda nem pazarolják a fehér festéket, fehér az úgyis). A körnek két szára is lehet, ha hosszú és nem egyállású, akkor gyanús, hogy az út ívelésére, elágazására utalnak, a nálunk szokásos nyíl helyett. Mi a jelzéstől kényelmesebben, a pásztorok által használt terepjáróval járható úton megyünk fel a hófoltos kopár gerincre. Csak egy arra járó vipera állja utunkat nagy sziszegve, pontosabban menekül előlünk.
Šiško jazero A gerincen meglepetésünkre pásztorkutyák és juhok fogadnak egy tengerszem partján, hamarosan előkerül a pásztor, egy-egy almát vesz elő a zsebéből. Beszélgetnénk, csak hát nem nagyon tudunk. Elindulunk a nagyobb hegyek felé, hát akad még hó jócskán, tiszta hó a Zekova Glava. A hullámzó gerincet kiegyengeti a sokszor 10-20 méter mély összefújt hó. A völgy viszont lila a virágoktól, és mi pont erre vágyunk. Csak semmi lavinalejtő, meg bármeddig érő olvadó hó, vakító virágözön annál inkább jöjjön. A híres Sisko jazerót egy kék réten pillantjuk meg. A kék Öko-anonymoust idézve ,,valamilyen sáfrány’’. Aztán néhol fehér foltok fakítják a kéket, ezek hóvirágok, olyan mennyiségben, amit megint nem láttam még.
Birkanyáj a völgyben Leereszkedünk a völgybe egy bükkösben. A bükkös olyan mértékben teli van tömve virágokkal, hogy taposni kényszerülünk őket. Csakhamar kolompolnak a birkák egy világoskék réten, ezt fürtös gyöngyikéhez hasonló valami színezi. Így megy ez tovább a völgyben, szinte minden virág talál magának olyan helyet, ahol annyira jó neki, hogy színes foltnyi nő belőle.
Este egy másik turistaháznál sátrazunk, ez ugyan zárva van, de van jó nyársalóhely és forrás. Jó kolbászaink vannak, jól sülnek az égerfán, finom a vacsora.

Medve-tó és újra Dzsambasz

Másnap reggel totáltavasz (c Bada Dada) van. Megyünk a Medve-tóhoz, tábla is hirdeti, hogy a piros pötty oda vezet, majd a főlémagasodó sőt legmagasabb Crna Glavára. A Crna Glava tanképpen olyan, mint a Feketefej a Budai-hegyekben, csak crnagoraiul van és 2000 méterrel magasabb. (Meg nem érezni oda az autószagot, és lehet, hogy még ezen kívül is van még egy két különbség.)
A Medve-tó egy házi fordítás, valójában Ursulovacka a mai neve, nem csak az emberek külseje, de a földrajzi nevek is utalnak Montenegró latin (hogy mostan vlach, vagy se azt nemtom) gyökereire. Ide is vezet egy piros pötty jel, amit az erdőben sikerrel követünk. Az erdő szélen elered a jeges eső, behúzódunk egy kiváló fenyő alá, itt ebédelünk. Háromnegyed órán keresztül egy cseppet sem kapunk a zuhogó esőből, úgy megvéd a sűrű fenyőlomb! Medve-tó Aztán a havas réteken csak érzésre megyünk, jelzés talán a hó alatt rejtőzhet. Végül kimászunk egy dombtetőre (immár több méteres hó tetején), hogy megtudjuk hol is járunk, és ekkor megpillantjuk a pompás jéggel borított Medve-tavat, juhéjj! Újabb virágözön vár a havas gyepen, ahogy ereszkedünk. A tó után nem a Crna Glavának vesszük az irányt. Inkább vissza a virágok közé, mitöbb a Dzambas is biztosan nyitva lesz, hiszen öt (itt május 2. is ünnep!) napos hétvége van.
Az útvonal memorizálása A kilátásnak köszönhetően megpillantjuk azt a tegnap látott tavat, ahonnan kacsák akartak elkergetni. Gyorsan megtervezem az utat minimális szinttel, jól memorizálom, mert többet már nem fog látszani ha lejjebb megyünk. És így is van, csont pontosan átérünk a megint másféle színű völgyön keresztül a tóhoz. Kacsák helyett egy hatalmas bagoly vár a tóparton. Aztán ismét Sasko-tó, amit nem lehet megúnni, az ismét zordra forduló időben ügyesen átvágunk az utunkat álló 1900-as hegyeken és ereszkedünk haza a Dzambashoz. Csak arra kell figyelni, hogy lefelé menjünk és ne ereszkedjünk bele a völgynek álcázott töbörszerűségekbe.
Dzsambasz turistaház A házban nagy a tömeg, a szerb csapat kemény magja is velünk egy időben érkezik. Így több fogásos vacsorájukból nekünk is felszolgálnak. Először tojásos szárnyas levest kapunk, ami hasonló, mint nálunk egy tyúkhúsleves és tojásleves kombinációja, kevés sóval. Aztán jöhet a töltött káposzta, ami a moldvai galuskára emlékeztet inkább. És végül sült disznóhús, valami finom rész, de sajnos annyira nem ismerem a disznót, hogy beazonosítsam. Közben megkóstolom a tökéletes házi szilvát is (sliva névre hallgat).

Belgrád – Mojkovac – Bjelasica hegység képekben

1 Comment »

  1. markowe said,

    May 25, 2007 · 16:19

    My Hungarian is non-existent, but it’s great to see someone cycling around Serbia and Montenegro! Check out our recent tour at http://www.itsgottabered.com/MTB-Serbia/serbia-mountain-bike-trek-2007-kopaonik-to-tara/

    and get in touch next time you are travelling through :)

RSS feed for comments on this post · TrackBack URI

Leave a Comment