Csillagó 37, 2007. júl. 7.

A nyár közepén, a Magas-Tátrai túrát megelőzően remek alkalom kínálkozott egy kis cipőbetörő, nem túl hosszú túrázgatásra. Külön örültem ennek a túrának, mivel nem jelzett úton haladt és egyszeri rendezés volt, tehát olyan helyekre juthattam el, ahová magamtól talán nem mennék el soha.
Képek a Csillagó 37 túráról.

A rajt kissé döcögősre sikerült, de a technikai problémák megoldása után 7:20-kor el is indulhattunk. Az első pontőr is velünk jött, így közösen kerestünk neki helyet (a helyszínt ő is hasonlóan ‘ismerte’). Innen saját tempót diktálhattam. Érdekes hullámvasutazás következett majd az északi partról ‘megcsodált’ Köröshegyi völgyhíd tűnt fel. Ez a megalomán csoda aztán többször is feltűnt, nehéz is lett volna nem észrevenni…
A Marócpusztai Aranyló fogadó gyönyörű lovai között aztán az épített környzetből lassan újból a természetbe csöppentem. Innen alattomosan emelkedett az ösvény, de ezen nem is csodálkoztam, elvégre Somogy megye legmagasabb pontjára, az Alman-tetőre igyekeztem. Innen irány az eddig legmagasabb pontnak hitt Csillagó. Mivel az ösvény folyamatosan lejtett és baromira rossz irányba vitt, egy túratárssal felhívtuk az egyik rendezőt, hogy ugyan mondja már el merre van a helyes út. A válasz az volt, hogy arra, amerre mi is tartunk. Megnyugodva folytattuk utunkat, és tényleg megtaláltuk a trónfosztott csúcsot. A geodéziai toronyból ismét körpanoráma tárult elénk. A következő állomás a pár házból álló Nezde volt, ide frissitőpontot ígértek a rendezők. Volt is. Ropi, keksz, pogácsa. Még szerencse, hogy volt még innivalóm…
Innen nem túl gyakran járt ösvényeken jutottam el Szólád határába, majd aszfalt úton Telekibe. Itt valóban frissíthettünk. Mivel el szerettem volna érni a kiszemelt vonatot, a nyúlcipőt felkötve rohantam Rádpuszta felé. Útközben végre erdőt is érintett a kijelölt út. Szerencse, hogy egy kissé borús volt az idő, mert a szántóföldek és legelők között ilyenkor elég meleg tud lenni. Rádpusztán megcsodáltam a román kori templomromot, de a pontőr még nem volt a helyén. Vele később, a halastavak gátjánál találkoztam. A Balatontól nem messze, Balatonlelle magasságában hatalmas halastavak vannak, hihetetlen gazdag madárvilággal. A gáton végigvezetett út vonalvezetése nem túl érdekes, de a környezet mindenért kárpótolt. Az utolsó ellenörzőpecsét beszerzése után egyre fokozódó érdeklődéssel közelítettem az autópálya felé, mivel földutat, hídon addig még nem láttam. No, hát ez is megvolt. Innen aztán tényleg nem volt messze a cél, bár amikor a lellei Mátyás Király utcában a 95-ös házszámnál elolvastam az itinerben, hogy a cél a 305-ösben van, azért az eléggé megviselt.
De hiába is igyekeztem, hiába is értem elsőnek a célba, a vonatom már elment. Csak azzal vígasztaltam magam később, hogy nem én voltam lassú, a táv volt 5 km-el hosszabb…

Leave a Comment