Mont Blanc kör futó tempóban

Az előttem haladókon kívül mással nem is találkozom. A hegy tetején kis sátor fogad, ellátás nincs, azaz van pár üveg kóla, de az nekem amúgy is almás… Ellépek nyulaim mellől és kivételesen teljesen egyedül maradok. Keskeny, murvás lejtő. Kocorászom lefelé és előzgetek! Ennek örömére innék, de hiába, marad az ölblítés, köpés. Egy tíz főből álló csoportot érek utól. A keskeny, meredek ösvényen hajnali három környékén, nincs kedvem extra kunsztot bemutatni. Beállok a sor végére. Szerencsére nem kell sokáig várni és széles erdészeti úthoz érünk. Az előttem lévő sor felbomlik. Itt az ideje megfelelő játszótárs után nézni. A sorban előttem állót szemelem ki és nem is csalódom, mert a futáshoz közeli gyors gyalogtempóval lehagyjuk a többieket. Érezhetően gyorsít. Beérünk a fák közé. Veszettül szlalomozik, vagy csak én érzem úgy. Nyomja rendesen. Na, pedig én nem szakadok le, az biztos. Néha belekocogunk, de nagyon meredek és sok a gyökér, néhol nagyot kell lelépni. Közben azért van időm gondolkodni és valahogy befészkeli az agyamba magát az az érzés, hogy vár valaki a következő ponton?! Emő, a feleségem kijött a gyerekekkel csak titkolta és most találkozni fogunk. A kicsik már alszanak, de a nagyobbakkal esetleg ki tud jönni?!… Teljesen beleélem magam, aztán lassan rájövök, hogy ez lehetetlen. De talán Csanya! Nem is otthon ül a gép előtt, hanem itt lavírozik pontról pontra és most engem lep meg. De jó lesz végre ismerős arcot látni! (De lehet, hogy csak álmodom?) Lassan településhez érünk, aszfalton folytatjuk miniversenyünket az előttem haladóval, már futunk. Tényleg nem hagyom magam, nem tágítok mögüle. Feltűnik a vallorcine-i sátor. Átfutunk a szőnyegen, belépünk a sátorba, emberem hirtelen megfordul és kezet ad. ‘Szép menet volt.’ – mondja. Nagyon meglepődöm, de jó ilyet hallani. Kezet fogunk. Az ilyen pillanatokért érdemes végigcsinálni. Hajnali négy. Számat alig bírom kinyitni, olyan száraz. Gyorsan körbenézek, hátha mégis… De nem. Fel kell ébrednem lassan. Egyedül vagyok. És nagyon szomjas. Szokásos gyógyszereim: leves és tea, no meg persze narancs. Vételezek mindenből. Gyors mozdulatokkal lepakolok. Mohón próbálok beleinni a levesbe, de nem megy. Már az illatától is összerándul a gyomrom. Tea és narancs marad… Megiszom a teát és megeszem pár gerezd narancsot. Érzem, hogy kellene valami meleg és sós is, de a levesen kívül nem találok mást. Nem vagyok túl jól, azt ezért nem mondanám. Teszek egy újabb kört a sátorban, hátha találok valami elfogadhatót, de megint csak narancsgerezdekkel térek vissza. Begyömöszölök még kettőt. Indulni kéne. A fenét, nem indulni, hanem enni, inni, aludni… De nem, innen már nincs messze, megcsinálom. Egy páros indul a sátorból, gyorsan összeszedem magam és utánuk eredek. Nyirkos, füves terepen kezdünk lassan emelkedni. Érzem, amint lassan beázik a cipőm. Nem vészes, bár most hűtésre azért nincs szükségem. Nézegetem az órámat, és nem hiszek a szememnek: még 1000m szint van hátra… viszont lassan a 86. km-hez közeledünk. Hol van az az 1000m? Rosszat sejtek. Menet közben alig emelkedünk. Tempós gyaloglásra kényszerülök, mert nem szeretnék lemaradni. Nem esik most jól. A 88. km-nél keresztezzük a műutat. Ahogy átérünk az úton lassan megvilágosodik számomra, hogy hol is az elveszett majd 1000m. Előttem. Közvetlen előttem. Nagy feketeséget látok magam előtt és nagyon lassan mozgó fejlámpák szerpentinjét, amint haladnak egyre feljebb. Nagyon magasan is vannak lámpák, bár lehet, hogy már csillagok? De nem. Mozognak… Arra gondolok, hogy ez nem fog menni. Oda fel? Azért egy alibi vetkőzés és gyomorösszerándítós öblögetés még belefér. Majd szép lassan. Elindulok, bár nem tudom mi visz előre. Arra gondolok, hogy néha azért majd megállok, na bumm. Nem is látják meg. Otthon el sem mondom. Ahogy elkezdődik a kapaszkodás érzem, hogy ez nem a Bovine léptéke. Nagyobb. Magasabb fal. Nagyobb fellépések kicsit hosszabban… Azért megy. Beérek egy pár fős csapatot és megint egy nő kerül elém. Nemhiszemel… Akkor innen ugyanaz a játék. Mint a Bovine, csak lassított felvételen. Nem állunk meg, de néha azért nem vagyok meggyőződve arról, hogy haladunk. 19 órája vagyok talpon. Eddig 16 óra volt a legtöbb. Akkor komolyan megsérültem, most semmit nem érzek. De tényleg semmit. Azaz megint egy nagy vízhólyag van a jobb sarkamon, az biztos és némi kavics mindkét cipőmben. Azt azért érzem, hogy ha én itt leülök ezeket rendbeszedni, akkor csak heklikopter visz le… Haladunk. Néha úgy tűnik mintha felérnénk, aztán mégsem. Megint emelkedik. Az egyik majdnemcsúcsnál megáll az előttem lévő csapat pihenni. Én, mintha csak erre vártam volna, elmegyek mellettük. Jó, hogy nem kell más tempójában menjek. Egy kicsit ‘gyorsulok’ is, bár ezt csak nagyon érzékeny műszerekkel lehetne mérni, inkább csak ÚGY érzem. A teljes sötétség lassan derengésre vált és mögöttünk elkezd élesedni a hegygerincek vonala. Pirkad. Pedig induláskor még abban bíztam, hogy ezt a pillanatot Chamonixban élem meg. Hát nem így lett. Sebaj. Haladok. A csalóka csúcsok egyre laposodnak és a sokadik ‘utolsó emelkedő’ után sárga pontként tűnik fel az ellenőrzőpontot jelentő sátor. Huhh. Ezt is megéltem. Az ösvény már nem nagyon köves, előveszem a gépem, hátha már van annyi fény, hogy élvezhető filmet készíthessek.

Frissítés gyanánt csak kóla van. Nem most fogom kipróbálni… Öblítés egy kis cefreízű vízzel. Megkérdem, hogy már csak lefelé kell-e menni? ‘Igen’ a válasz. Rejtett tartalékok szabadulnak fel. Elhagyom a pontot, majd pár méter után megint megrogyok. Emelkedő. Nem hiszem el. Ez emelkedik. Ezeket az égből pottyantották, hogy nem ismerik a terepet? Nem nagy emelkedő, de nekem most nem hiányzik. Aztán persze még van pár hullám… Az utolsó frissítőállomás is egy emelkedő tetején van. Tapsolnak fentről, fényképeznek, de nem hat meg igazán, viszont hideg Evian-ról ábrándozom. Ahogy beérek rögtön leveszem a zsákom és nyújtom a poharam. Töltik a vizet. (Nem is értem miért ezt kérek, hisz eddig nem bírtam lenyelni.) Félreállok és nagyot kortyolok. Az első kortyot még a lendület leviszi, de a második nem megy le, mert érzem, hogy összeugrik a gyomrom. Marad az öblítés, bár inkább sátoron kívülre megyek, mert nem vagyunk sokan és mégsem szeretném előttük földre köpni a nehezen felhozott vizet. A maradékot kiöntöm. Visszamegyek és teát kérek. Gyorsan megkapom. Megcukrozom. Kicsit fújogatom, de nem nagyon meleg. Belekortyolok és ugyanaz a hatás mint a vízzel. Szóval az utolsó pontra gyakorlatilag mindent kilőttem… Beveszek a számba egy kockacukrot és azon átszűrve iszogatom. Egy kortyhoz egy kockacukor. 5-6 lemegy, de ennyi elég is. Ezzel a módszerrel biztos pozítív irányba billentettem a vízháztartásom…
Indulás előtti kérdésemre megint azt a választ kapom, hogy már csak lefelé. Persze két lépés után feltűnik az emelkedő… Ez sem nagy, de határozottan emelkedik. Aztán a tetőről feltárul Chamonix. Nagyon lent van, mi meg nagyon fent. És közel is van. Ebből brutál ereszkedés lesz. Miközben ezt szemlélem néhány érdekes mozgású sporira figyelek fel. Beelőzöm őket és előveszem a gépet. Az itteni létezés viszonyait jól lehet érzékelni:

Pages: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15

5 Comments »

  1. Prétor Zsolt said,

    September 24, 2008 · 07:29

    Gratulálok a teljesítéshez.

  2. mgergő said,

    January 18, 2009 · 22:45

    hatalmas gratula és köszi a beszámolót! sokat lehet belőle tanulni!

  3. Attila said,

    January 19, 2009 · 09:27

    Köszi!

    A legjobb tanulás, ha eljössz és átéled. Egyébként nem kell messzire utazni hasonló élményért:
    http://matra115.hu/

  4. RaÍZó said,

    February 18, 2009 · 04:58

    Gratulálok!

    Egyben az lenne a kérdésem, hogy mik a feltételei az indulásnak, mert úgy hallottam, hogy bizonyos hazai teljesítménytúrák teljesítése meg ilyesmik kellenek hozzá.
    Hol lehet ennek részletesen utánanézni. Engem a 166km érdekel, mert Mátra 115-ön voltamm már 13 éve meg néhány Kinizsi 100-on, Beac Maxin meg vagy 150 teljesítménytúrán, sőt még a Mont Blanc tetején is, de a 166 km-es távon való indulás feltételeiről semmit nem tudok.

  5. Attila said,

    February 18, 2009 · 08:11

    Köszi!

    Ez a verseny hivatalos honlapja:
    http://www.ultratrailmb.com/accueil.php

    Nevezési feltételek:
    http://www.ultratrailmb.com/page.php?page=Coursesqualificatives
    Az UTMB-hez min. 4 pont, de maximum 1 db 1 pontos lehet benne.

    Itt megnézheted a kvalifikált versenyeket/túrákat. Országonként lehet keresni.

    Még nyitva a nevezés!!!! Tavaly 10 perc alatt telt be a távonkénti ~2500 hely!! Idén a pontgyűjtés miatt lassabban telik fel a keret.

    Az idei Mátra115 is reméljük már kvalifikációs verseny lesz, tehát GYERE Mátra115-re!!!

RSS feed for comments on this post · TrackBack URI

Leave a Comment