Magas Tátra Solisko környéke gyerekekkel

Bystra nyereg átkelés utánAz új kenyér ünnepén ismét a Magas-Tátrában voltunk. Eredetileg Székre terveztünk utazni, de aztán mégiscsak a Tátrában kötöttünk ki. A júliusi tátrai utunkról jól ismert Rákóci IC-vel indultunk kora reggel. A kassai átszállást persze most sem lehetett elérni, az csak a MÁV honlapján a reklámban szerepel, a valóságban nem működik. Azért így is kettő óra után már a fogassal döcögtünk fel a Csorba-tóhoz, onnan pedig menekültünk a sok ember elől a hegyre, a Solisko menedékházba. Gyuri ismét a nagyzsákot és Borót vitte én pedig csak Misit a hátamon. Ebbe a házba sajnos felvonóval is fel lehet meni, így sok olyan ember is megfordul, aikik talán annyira nem értik, mit is jelent egy nagy hegy, arra vigyázni, csodálni. A házban sajnos tévé is volt, ami ment is egész este, reggel pedig gondolom merő felénk való jóindulatból a személyzet valami gyerekműsort kapcsolt be. Hát, Boró ült az aztalnál és bámulta, reggelizni sem nagyon akart, pedig nagy túrára indultunk aznap reggel, a gyerekes hegyi túrák közül az eddigi legnagyobbra. Megkerülni az egész Solisko hegycsoportot, le a háztól a sárga jelzésig, aztán azon fel a Skok vízeséshez, fel a kecske és zerge tavakhoz, aztán át a Bystra nyergen (2315 m), le a túloldalon a tavak mellett és vissza a házhoz. Különben nem nagy túra, de gyerekekkel minden más, például a nyeregen való kicsit láncos, mászós átkelés is az volt. Induláskor Gyuri vitte a két gyereket és meg egy kiszsákot, aztán Boró gyalogolt egy hosszabb szakaszt. A magasabb, sziklásabb részeken a gyerekeket háton hordozóba vittük. A múltkori tátrai úton emlegettem, hogy jaj de rég jártunk már nagy hegyek között, hát most ismét ez volt az érzésem, hogy most másik arcát láttuk a hegynek, ezt a zordon hegyi hangulatot réges-rég éltük már át. Borónak a kőgyűjtés és kőember építés volt a legérdekesebb, ja és persze a patak és az abban pörgő, úszó törpefenyőtobozok, szedett füveket és virágokat is már a születésnapjára. Bystra nyereg átkelés után Misinek meg az áfonyaevés volt a kedvence, annál jobban csak a málnaevés. Este mikor visszaértünk a házhoz, már meg is találta magától az áfonyabokrot, odamászott, leszedte és megette. A menedékház második este valahogy barátságosabb arcát mutatta, nem ment a tévé, sőt a villanyt sem kapcsolták fel egy darabig, láthattuk hogy sötétednek el a hegyek, mikozben Boró teli torokból énekelt és tapsolt. Aztán valahogy a szállást meg az ételeket is kezdték diszkont áron adni nekünk, egyszer még szóltam is, hogy de hát nem több a szállás? Jó élményekkel jöttünk el másnap ebből a házból is. Hazafelé a Csorba-tónál is töltöttünk egy kis időt, halakat néztünk és rá kellett jöjjünk, hogy a tónál alig van normális hely, ahol leülni, esetleg elheverni lehet, ahol normálisat lehet enni. Helyette van jó sok autóút, parkolók, éléménypark meg hatalmas doboz hotelek. Legközelebb a Zöldtavi-házat próbáljuk ki.
Magas-Tátra Solisko környéke képekben

Leave a Comment