Bukovina, Ráró, Radnai-Havasok

Tömegközlekedés

Kezdünk ráérezni, hogy milyen kellemes a román tömegközlekedés (csak el ne szóljam magam, mert mingyá kivesznek egy újabb vonatot). Felül az ember a nyugatiban a Koronára, és ha kicsit is elszánt, másnap reggelre már túristalábbizsergető hegyek közt, felfedezésre váró falvak, régiók közepén találja magát. Fakereszt és tipikus bukovinai ház Mondjuk Bukovinában. A bukovinai recept: szálljunk át Kolozsváron a Iasiba menő gyorsra, és erről reggel tájban ízlés szerint Vatra Dorneitől Suceavaig tetszőleges megállóban leszállhatunk, mert gyakorlatilag mindenütt megáll, a ,,sebességpótlékkal” igénybevehető úgynevezett gyorsvonat. (A ,,sebességpótlék” fantasztikus találmány, az üzemeltetési szempontból jóval olcsóbb gyorsvonatért sokkal többet kell fizetni Romániában, így aki teheti, az a CFR számára drágább személlyel megy.) A fenti kolozsvári átszállás, a Temesvár – Iasi gyors reggel 6-ra éppen Cimpulung Moldovenescre érkezik, és innen a legjobb megközelíteni a Rarau (Ráró), illetve Giumalau (Dzsümalau ?) hegységeket. Eddig a tervekről, a Korona viszont gyakran késik a határátlépés nehézségei miatt, így jártunk most is. Fél óra késéssel, pont 00.58-ra értünk a pályaudvarra, nagy örömmel megláttuk a még bent álló iasii vonatot, és futás közben már számoltam a fejemben a vesztegetés díjtételét (a MÁV-nál rengeteget küzdöttünk, hogy menetjegyet vehessünk Bukovinába, már többször fölcsillant a remény, hogy talán Suceaváig tudunk venni, de végül mindenféle ígéretek ellenére nem adtak). Ám ebben a pillanatban a vonatot az orrunk előtt elindították, kb. 10 másodperc hiányzott, hogy sikerüljön az átszállás…

Music pub

Szarom rá – mondhattam volna akadémiai nyelvtani szempontból nagyon-nagyon helyesen, akkor megvárjuk a máramarosi gyorsat, oszt megyünk a Radnai-Havasokba megint. Így is tettünk. A már-már szokásos stratégiánk szerint elindultunk Kolozsvár testébe, át a Szamoson és le a füstös Music pub pincébe, ahol is ezer lei a WC, kb. 25-ször ennyibe kerül a sör, meg korszerű punkzene szól, vagy valami ilyesmi. De nem csak a zene jó, a buli is, sőt meghatóan emberi (talán azért is, mert Kolozsvár még emberi méretű város, jó kis egyetemmel, ami a romániai nagy távolságok és drága közlekedés miatt valószínűleg jóval közösségkovácsolóbb, mint a mi egyetemeink), más kérdés, hogy az éves dohányfüst tervet mindig túllépi a hajnali négyig (ekkor zár a hely) beszívott füstmennyiség. Négy körül vissze kell tehát menni a pályaudvarra, az éjjel-nappalikban lehet vásárolni hideget-meleget, aztán már lehet is felszállni a vonatra.

Radnai-Havasok illata

Romuliig vonatoztunk a Radnai-Havasok lábánál mindenhol megálló máramarosi gyorssal, késés nélkül negyed kilencre érkeztünk az 500 m-en lévő völgyfaluba. A vonatról leszállva rögtön bele is süllyedtem a hóba térdközelig, mint egy verekedés elején tartó táltos. Tervünk az volt, hogy beleszippantunk egy kicsit a Radnai-Havasokba, aztán a hó nagyságától függően majd meglátjuk, hát ez az első lépés nem volt jó előjel. A faluból piros háromszög jelzés visz a gerincre, amit bő 1700 m-en ér el, már egész közel a Nagy-Pietroszhoz. A jel nagyon jól festett volt. A völgy elágazóban lévő Zavoaiele Borcutuluiig széles kövesúton (vagy egykor aszfaltúton) lehet haladni, feltéve, ha nem borítja az utat félméteres jégréteggé fagyott hó. A jég hátán még egész jól elvoltunk, ám az erősen vasas borkút után le kellett térni az útról és elindultunk az erdőbe a méteresre olvadt sűrű hóba, ami lépésenként más-más mélységig szakadt be alattunk. Bő 1300 m-ig emelkedtünk, amikor kimerülten és megelégelve az olyan szituációkat, amikor negyed óra alatt kb. 15 m-t teszünk meg, úgy döntöttünk, hogy sátrat verünk egy barátságos fenyő alatt. Holnap majd megyünk tovább, ha visszakeményedik a hó a reggeli fagyban, vagy nem. A sátor felverése után azonnal mély álomba merültem az iszonyú fáradtságtól, Niki szerencsére nem fáradt így el, mert a nyomaimban jött végig. Vacsorafőzés a fenyő alatt Este pedig teázás közben lestük a naplementét elnézve a hó fölött a sátorajtón át, tiszta romantika, mi? Reggelre felhős idő volt, az enyhe kihűlés miatt nem fagyott keményre a hó, és továbbra sem tartott meg. Egy óra alatt felszenvedtünk még pár lépést a gerinc felé, aztán feladtuk. Visszaküzdöttünk a borkútig és megpróbáltunk átmenni Moiseibe, de a hajdani műút csak egy erdőirtásig volt kijárva, így visszafordultunk Romuliba. Romuliban napos vasárnap délután, ünnepélyes tavaszi hangulat és sok latyak várt. A kocsmában kiváló zene szólt, a fiatalok élre vasalt nadrágban szotyiztak és kártyáztak a mindenestől fa berendezésű helységben. Közeledett már a máramarosi gyors, vissza Kolozsvár felé, úgyhogy vettem egy moldáv kapros savanyúparadicsomot, meg egyéb nélkülözhetetlen eledeleket, és elindultunk Bukovina felé, ami “very special region”, egy helybéli középkorú kocsmavendég szerint (aki nagyon jól beszélt angolul). Salváról elszemélyeztünk Ilva Micára, ahol a resti éjfélkor zár, és pont ekkortájt jön az eggyel korábbi gyors Temesvárról, mint amit lekéstünk két napja, szintén Iasi-ba.

Bukovina mindenekfelett

Hajnali fél háromkor érkeztünk Cimpulung Moldovenesc pályaudvarára, ami magyarországi szemmel hihetetlenül jó állapotú és tiszta. Aztán a város is nagyon jó benyomást keltett forgalom nélküli éjszakai főutcájával, romos de díszes monarchia-kori épületeivel, amik azért a biztonság kedvéért vasbetonförmedvényekkel (is) körbe vannak építve. Aztán kiérve a picinyke városias magból a sárga-kék háromszögön indultunk el a Ráró-csúcs irányába. Csillagok, meg Hold is volt, de méginkább közvilágítás, hoppá, a több kilométer hosszú falu szerű utcán! Hej de jó hely ez a Bukovina, gondoltuk csendben, ahogy bandukoltunk kábán a hajnalban. És szerencsére egy kellemes sátorhelyre akadtunk egy útszéli itató és forrás felett. Szerencsénk volt ezzel a hellyel, még a hajnali fagyot is egész jól megúsztuk, mert pont kiemelkedtünk a patak hűtötte, nyirkos völgyrészből. Egyetlen baja volt a sátorhelynek, hogy épp csak egy sátronyi sík rész volt, így reggel a Romuliból hozott hagyma kigurult a sátorajtón és nem is lett meg többé.

Ráró

Minden út a Ráróra vezet Reggelire thaiföldi olajos halat ettünk havasalföldi savanyúpritaminnal és közben csak szálltak lefelé a felhők. 800 m körül lehettünk, hó meg szinte mutatóban sem volt. Az erdő is teli volt zöld mohával, amit a hófoltok sokáig alig hogy díszítettek, a madarak meg már tavaszt fütyültek halkan a bukovinai bükkösben. Örömmel nyugtáztuk, hogy van remény feljutni a hegyre.A fekete-fehérben kinyomtatott térképünk olyan szerény volt, hogy egy idő után nem tudhattuk biztosan, hogy hová is megyünk. Viszont túristajelzés és nyom volt bőven, sőt információsnak szánt táblák is, nyáron különösen népszerű lehet ez a környék. Úgyhogy követtük a nyomokat. Útközben a hó is esni kezdett és a felhők annyira besűrűsödtek, hogy semmit nem lehetett látni, de kedvcsinálónak itt egy album. Ráró Hotel A kitaposott nyomok mentén feljutottunk a Ráró Hotelhez. A Hotelben próbáltunk megszállni, és bár voltak vendégek, a séf (főnök) féle alak elzárkózott, azt magyarázta, hogy nincs víz, nem használható a toalet, meg szerintem fűtés se volt, de ezt már nem értettem. Így, mint luxusra vágyó külföldieket, átküldtek bennünket a szomszédos házba, ahol 400 ezer leiért megszálltunk. Víz, meg WC itt sem volt (nem mintha hiányoltuk volna), viszont a szobánkba beraktak egy jó kis fűtőszálat: egy acélrúd két végére szigetelt fémmadzag volt kötve, a szigetelt vezetékek pedig a konektorba vezettek. Az izzó fémrúd egy kályhalapra helyezve üzemelt. A Hotelből szereztem egy kis csontszáraz murfatlari pszichedelikus román vörösbort (közismert tény, hogy az Európa délkeleti végein és a Balkánon termő igazán jó vörösborok mágikus hatásúak legalább Dionűszosz óta), megmelegítettem, és az izzó acél mellett élveztük a varázslatos estét takaros szobánkban.

Cimpulung Moldovenesc, Vatra Dornei

(Erről a részről a képek még nincsenek kész.) Másnap visszaereszkedtünk a hegyről, útközben egy Salvamont (hegyimentő szolgálat) autóval találkoztunk, és kaptunk tőlük ajándékba egy színes térképet, töltsétek le. Cimpulung Moldovenesc kevésbé volt lenyűgöző, mint érkezésünkkor, sötétben, de azért jó kis város. A pizzériában ebédre egy fokhagymás pacallevest ettünk, amihez kaptunk jó házi minőségű sűrű tejfölt, erőspaprikát és kenyeret, aztán megnéztük a néprajzi múzeumot. A múzeumban stílusosan szinte minden kiálllított tárgy fából volt. A feliratok négy nyelvűek (román-francia-német-angol), de meglepő módon legtöbbször a helyi román elnevezés volt az érthető (pl. a varsa, kosár, láda szavak szinte pont ugyanígy vannak a helyi román nyelvjárásban is). A vonatra szállás előtt még bevásároltunk moldáviai borokból (két üveg még megfelelő bulira vár közülük), majd átszemélyeztünk Vatra Dornei-be. Hát Vatra Dornei igazán hihetetlenül jó város, vélhetően az egykor itt élő nagy arányú német és zsidó lakosság hagyatékaként rengeteg műemlék épület van, többnyire frissen felújítva, lepukkantságnak nyoma sincs. Legközelebb ide jövünk, méghozzá úgy, hogy Dédán leszállunk a Koronáról, és onnan gyalog átmegyünk a Kelemen-Hasokon, egészen Vatra Dorneiig, este 8-kor meg felszállunk a Temesvári gyorsra, Kolozsvártól újra Koronával és másnap már lehet dolgozni.

Képek.

3 Comments »

  1. KOZÁK ILONA said,

    July 8, 2008 · 09:05

    ÉLVEZETES TITEKET OLVASNI,LÁTNI…
    KÖSZÖNÖM ÉS ROPPANTTÚL IRÍGYKEDEM RÁTOK.

  2. Priskin Katalin said,

    March 30, 2009 · 10:27

    Kedves család!

    Nagyon szimpatikus, hogy családosan ilyen sok helyre ellátogattok, valami ilyesmire vállalkozunk mi is (nekem csak egy fiacskám van, 2 és fél éves) az iránt érdeklődnék hogy Bukovinával kapcsolatban tudtok-e valami információval szolgálni, nem találok ugyanis szálláslehetőségeket sehol.
    Előre is köszönöm!
    Priskin Kati

  3. galniki said,

    April 17, 2009 · 13:46

    Kedves Katalin!

    Bukovinában mi csak sátoroztunk egy éjszakát kivéve amikor a Rárón túráztunk és a Ráró Hotelben próbáltunk megszállni, ami be volt zárva, de mellette egy kis házban tudtunk aludni.

RSS feed for comments on this post · TrackBack URI

Leave a Comment