Jelzésfestés a Mátrában

Extrém jelzésfestésMájus végén újabb jelzésfestéses hétvégén voltunk a Mátrában. Péntek este indultunk fel a hegyre extrém sok cuccal. Gyuri vitte a nagyzsákot: étel, ital, ruhák, hálózsák, sátor, polifom, nagy ágvágó a háton, Boró a nyakában és a jelzésfestéshez szükséges festékek, ecsetek pedig egy vödörben a kezében. Én Misit vittem meg egy kis zsákot. Így ballalgtunk fel a Mészpest hátára ahol aztán sötétedéskor sátrat vertünk. Ez volt az első családi sátorozásunk. Kicsit izgultam, milyen lesz ez majd a gyerekeknek. Hát! Misi kitörö örömmel fogadta a sátorverést, kacagta iszonyatosan a sátorrudakat. Sötétedés után jött a legnagyobb érdekesség a fejlámpák bent a sátorban! Aztán nagy mesélések közben -az erdei vadakról meg a baglyokról- elaludtunk. Másnap reggel találkoztunk a festőbrigád többi tagjával. Rita bátran nekivágott egyedül a hegynek, ügyes telefonos egyeztetések után sikerült megtalálnunk egymást a hegyoldalban. Megérkeztek Sanyiék is már festékes ecsettel a kezükben, mert a nagy tölgyfa alatt hagytuk nekik a festékszettet, így el is kezdték már a munkát. Kellett is, mert nem kis munka várt ránk, fentés, írtás…. Késő este lett mire az összes cuccal Hidegkútra értünk. Ott vártak már minket Ernőék, akik hihetetlen jó paprikáskrumplit varázsoltak nekünk vacsorára. Másnap a Muzsla felé vettük az irányt. Festés, irtás. Útközben elkezdett esni az eső. Ernőék kitartóan festettek tovább, így sok-sok év után a Muzslán is friss jó lejzések vannak. Sanyiék pedig vágták a bozótot, miközben Koppány is elindult Szurdokpüspökiből bozótirtani így a csúcs után nem sokkal összetalálkozott a két útkarbantartó csapat. Bejártuk és festettük még a János vára környékét is. Én még sosem jártam ezen a hegycsúcson, nagyon meredek és gyönyörű. Megint este lett mire visszaértünk Hidegkútra. Most Sanyiék vártak már ránk (mi gyerekekkel lassabban értünk vissza) bedagasztott kenyértésztával, amit este a kemencében meg is sütöttek, aztán meg jól meg is ettük a friss kenyeret.
Festékesvödör cipelés és jelzésfesttés képekben.

Leave a Comment