Kerékpártúra a Selmeci-hegységben

Péntek este munka után rohantunk az esztergomi személyhez. Az óbudai megállóban épp, hogy elkaptuk az ott ácsorgó modern, ám a rossz sínek és a sok menetrendszerinti várakozás miatt annál lassabban zötykölődő vonatot. Ősz Párkányban hallét és gofrit vacsoráztunk, a bazilikával szemközti kerthelységes kocsma-étteremben. Már majdnem távoztunk, amikor megérkezett kerékpáron egy súlyosan részeg fiatalember. A biciklit férehajította, majd indián csatakiáltással üdvözölt, és ,,indiánul” elmondta, hogy ha az én szívem vérzik, akkor az övé is (persze nem értek ,,indiánul”, de később magyarul is elmondta). Ezután már csak a vérszerződést kellett volna megkötnünk, amihez elő is kapta borotvaéles bicskáját. Kicsit kényelmetlen helyzet volt, mert semmi kedvem nem volt a hétvégi tekerés előtt bármilyen vérveszteséghez, na meg egyébként is. De valahogy sikerült a bicskát visszarakatnom zsebbe. Ezután újdonsült barátom életstratégiákat javasolt (pl. ne igyak sört), és jóslásba kezdett, ami röviden összefoglalva hosszú egészséges élet reményét vetítette elébem. Hajh, hát legyen igaza. És már suhantunk is a Green Pubba, ami már nagyon várt ránk cseh Budvár, Krusovicei és belga söreivel. A párkányi fiatalokkal fejtörőkön törtük a fejünket a sörök közt. Aztán búcsúznunk kellett, mert már várt a Garam part, ahol fáradtan vertünk sátrat a már előre eltervezett helyen. Szombaton reggel még nyoma sem volt a beharangozott esőknek. Garamkövesd, Kicsind, Garampáld felé indultunk. Valahol Zalaba után mégiscsak elkapott az eső. Hontfüzesgyarmat kocsmái zárva voltak, Szántó volt az első falu, ahol sikerült fedett helyen leülnünk, és várni az idő javulását. El is állt az eső. Brhlovce falu nagy felfedezés volt. Kőbe vájt pincelakások, borospincék, hangulatos utcák. Igazi helybéli ottelóbort is ittunk a falu közepén levő kocsma-bódéból. Talán a falu borának kelendőségét jellemzi, hogy a kocsmárosnő még a piros bor kifejezést is ismerte. A két deci sűrű otteló után nehéz volt bringára ülni. Van egy szebb napokat látott kastályrom is a faluban, és egy pincelakás múzeum, ami sajnos most zárva volt.

A címben jelzett Selmeci-hegység lényegében csak a következő falu, Felsőzsember (Zemberovce) után következik. Ez az utolsó falu, ahol magyar szóra van esély. Felsőzsember Innen Bátovce, Pecenovce felé mentünk, majd merészen bevágtunk csomagokkal felszerelt városi ,,hegyikerékpárjainkkal” az erdőbe a zöld jelen, hogy minél előbb Jablonovcébe érjünk. Jablonovcét meredek szerpentin követte, amin Badan faluba kapaszkodtunk fel. Betértünk az étterem külsejű kocsmába, ropit és lencse nagyságú poprádi mogyorót elővacsoráztunk, mivel csak egy fél vacsorára való élelmünk maradt (nem számítottunk rá, hogy egész nap egyetlen nyitott üzlettel sem találkozunk). Badan felett találtunk nagyon kellemes sátorhelyet egy vadászház tövében, fedett padokkal, asztallal. Itt fogyott el a sötét estében az utolsó kocsmában palackba csapoltatott Kozel. Másnap reggel felkelés után nem sokkal kegyetlenül zuhogni kezdett a legfeljebb 10 fokos eső. Őzlábgombát szedtünk, és tűrtük a hideget, na és nagyon éhesek voltunk. Pocuvadlo szép kis bányászfalu, de vasárnap nincs nyitva semmi, így innen is éhesen tekertünk tovább az egyre fagyosabb esőben. A megváltás a Pocuvadlói-tónál (Pocuvadlianske-jazero) következett be, ahol a kemping másnapos vendégei és azon túl külön a mi számunkra reggeli órákban is nyitva tartó vendéglőben meleg teát, és káposztalevest reggeliztünk. A vendéglőben kissé megszáradtunk, átmelegedtünk, de mire Selmecbányára értünk, mégjobban szétfagytunk, Svaty Antonban épp hogy sikerült leszállni a biciklikről, annyira elgémberedtünk. A kocsmában rögtön megrakták nekünk a kályhát, felajánlották, hogy akár zoknikat, bármit szárítsunk. Forró teát ittunk, félreértésből rendelt konyakkal és néztük a billiárdozókat, a falon az éves helyi billiárdbajnokságok nyertesei sorakoztak. Mire kicsit összeszedtük magunkat az eső már majdnem elállt, úgyhogy indultunk tovább Hontianske Nemce (Hontnémeti) felé. A főút mellett étterem, káposztaleves, sült kolbász, tejszínes palacsinta. Csak 2 km-t követtük a főutat Ipolyság felé, gyorsan letértünk az autók elől Medovarce (Méznevelő) felé. Innen a Korpona (Krupina) völgyében haladtunk lefelé. Az első magyar faluban, Paláston épp focimeccs volt, Garamszentgyörgy (Jur nad Hronom) volt a vendég, ide is benéztünk, majd a kocsmában megkóstoltuk az állítólagos csapolt Budvárt, ami megkülönböztethetetlenül hasonlított az általam került Steigerre. Ezért sietni kellett Ipolyságra, ahol kedvenc kocsmánkban egy kis fácán segített elmúlasztani a rossz ízeket. Drégelypalánkon szálltunk vonatra. A váci átszállásnál peron híányában bő másfél méterre kellett felemelni a kerékpárokat, hogy bejuttassuk őket a kerékpárszállító kocsiba, de legalább volt kerékprszállító kocsi.

Képek.

Leave a Comment