Vepor, Polyána kerékpárral

Hrnciarské Ves Elárulhatom, hogy így kell nagyon olcsón nagyon jó kerékpártúrát csinálni, ha valakinek ezek számítanak. Pénteken felültünk az Urpinra, és Somoskőújfaluig mentünk csak vele. A határon kár is lett volna átmenni vonattal, mert Füleken úgyis mi voltunk ott hamarabb. Utána Nagydaróc felé mentünk, majd Osgyán az utolsó magyar falu. És még mentünk tovább északra Hrnciarské Ves felé, útközben egy dombon sátrat vertünk, hogy bizonyosan megelőzzük ebben a sötétet. Másnap reggel Hrnciarské Vesen az evangélikus templom előtt nyomtuk be a reggelit. Selce, a következő falu, álomszép, bár már egyre inkább hétvégi üdülőkké alakulnak házai. Rimavská Bana (Rimabánya) ,,gótikus úttal” is büszkélkedhet, régi temploma valóban kihagyhatatlan. A következő nagyon jó hely Rimavska Kokava volt, majd Sihla. Sihlán, a csupa faházból álló hegyteteji falun krumplipalacsintát, és levest ettünk. Szerencsésen kifogtuk a hétvégét, szerintem épp fizetés-segély idejében, mindenütt óriási volt a jókedv, a kocsmákból szólt a dal. Sihlán alighanem hajnalig is maradhattunk volna mulatni, olyan fogadtatásunk volt, mint külföldi túristáknak, ha nem kellett volna az ebédet kísérő kiváló sör után Brezno felé továbbindulnunk.

Breznóbányárara mégse mentünk be, hanem a Fekete-Garam völgyén (a fekete-balogi kisvasút melett) feltekertünk a szintén gyönyörű Fekete-Balogra. Lom nad Rimavcou Dobrocban a legfelső kocsmánál gyomrom vágyainak megfelelően hranolkyt (sült krumpli) ettem savanyú kolbásszal (amolyan ruszli féle, hal helyett kolbászból), és a kozel sem okozott csalódást. A hosszú és kemény kerékpáros nap befejezéséhez még csapoltattunk egy pillepalack velkopopovicsei kecskét (igaz, sárosi az valójában), meg vizet, s irány az erdő. Felefelé még sokáig műút visz, hálistennek sorompókkal, így az autók is nyugalmat hagytak éjszakára. Jó 8 km-t tekertünk, mire egy erdei faház mellett megtaláltuk a tökéletes sátorhelyet, fürdőpatakkal, számunkra előkészített nyársbotokkal és tűzhellyel, na meg száraz fával. Úgyhogy a két liter hideg öreg Kozel mellé két-két darab nyárson sült különleges szlovák kolbász is jutott. (A szlovák kolbászok különlegessége, hogy a felirat és a kézzelfogható valósnak vélt tapasztalat szerint – a magyar húsipar számára meghökkentő módon – disznóhúsból, szalonnából és fűszerekből készül, igaz kevesebb paprikával, mint ahogy mi csináljuk otthon.) Savanyú kolbász, Dobroc Na másnap reggel lebaszás volt, hogy ez nem sátorhely, meg egyebek. Mi meg természetesen nem értettük, hogy mi is a baj, azért gond nékül elhúzhattunk, tovább a nyereg felé. Élveztem, hogy a nyeregig végig fel tudtam tekerni az erdei kövesúton is. A kellemes neyeregből szemben látszott Lom (nad Rimavcou). Újra leereszkedtünk az Utekac felől jövő volgybe (ahol előző nap is jártunk), és neki újra a Sihla felé menő emelkedőnek, majd be a legtöbb faházzal tarkított Lomra. Lomon ebédre puffasztott búzát ettünk kenyér helyett, azért nem haltunk éhen. Innen jó kis alig járható földutakon újabb hegyeken vágtunk át (kitáblázott hegyikerékpárúton!). Végre elértük az Ipolyt. Az Ipoly völgye elképesztően szép, apró tanyákkal, méhészetekkel övezett lejtő, egészen a rohadék víztározóig. Poltárra érve már annyira melegünk volt, hogy épp csak a legközelebbi faluig bírtuk ki, ahol a tábla tanúbizonysága szerint házias ételek vártak, pedig dehogy. A halálosan sós étkek után még nehezebb volt tekerni a 80 fokos aszfalton (jó nem 80 fokos, de a környéken melegrekordok dőltek meg). Ragyolcig valahogy elvánszorogtunk, itt este 6-ig vártunk, amikor már egy búcsúzó sört is meg mertem inni, a meleg részleges visszavonultával. Salgótarjánban fölszálltunk az utolsó vonatra, Hatvanban pedig épp indult a Rákóczi, azért minket megvárt. A Rákóczin különben van kerékpárszállító kocsi, valahol az eleje felé.

Képek.

Leave a Comment