Fackovské sedlo-tól Dedinki-ig gyalog

Nyári kormányexpedíciónkon a Kis-Fátra, Nagy-Fátra, Alacsony-Tátra gerinceket hódítottuk meg, majd a Szlovák-Paradicsom szurdokainak végigjárásával vezettük le a fáradalmakat. A cipekedés elkerülése végett nem vittünk sátrat, mint a képen is látszik mindig találtunk megfelelő szálláshelyet. Néhány szerény minőségű képet sikerült elővakarni és késztettem emlékezetből egy túraleírást is.

Szlovákia 1993. augusztus eleje

hajdani mottónk:
trallalalla-lallalalla lálala,
trallalalla-lallalalla lálala
(Ápolók együttes)

1. nap

Gyöngyösről indultunk a 6.20-as salgótarjáni busszal, Salgótarjánból egy kecskeméti járat vitt el Losoncig (Lucenec). Tervem szerint a Facskói-nyeregbe (Fackovské-sedlo) kellett eljutni, hogy megkezdhessük túránkat.
Privigye (Prievidza) felé vittek a buszok, innen időben közeli busz híján 7 fős csapatunk stoppolásra kényszerült, míg néhány óra múlva mégis egy menetrendszerinti járattal mentünk el a nyeregbe. Végre megkezdhettük a Kis-Fátra (Malá-Fatra) gerinctúrát. Irány a Klak. A Klakra érve sajnos hamarosan beállt az esős idő, és mivel életkorunkhoz jól illeszkedő vakmerőséggel, de leginkább súlytakarékosságból nem vittünk sátrat, nem aludhattunk a környéken. Visszamentünk a Facskói-nyeregbe és egy ház szélárnyékos, esőtől védett teraszán húztuk ki az éjszakát, lehet hogy épp itt.

2. nap

Másnap újra nekivágtunk a gerincnek. Hát nem volt meleg. Klak, Velka-Lúka. Itt ebédeltünk. Estefelé értünk Strecnoba, az utolsó hosszú lejtő alaposan kikészítette térdeinket.
A régi túrista-kocsma, ahol 92-ben finom gulyást ettünk, 91-ben pedig napokig ide jártunk csapolt Radegastért, már bezárt. Viszont kiváló alvóhelyül szolgált éjszakára a szabadtéri műanyagpalával fedett rész. Este még benéztünk egy csapolt Ostravarért a helyiek által látogatott kocsmába, melynek teraszán csak a sapka-sál védőfelszerelésben tudtuk elviselni az esti lehűlést a fárasztó hűvös nap után (bezzeg a helyi öregek rövidujjúba nyomták sűrű, habos söreiket).

3. nap

Következő nap átmentünk a Vágon és nekivágtunk a Kis-Fátra gerinc népszerűbb szakaszának. A Suchy alatti házban biztosan megálltunk teát inni, bár erre a mozzanatra most nem emlékszem. Aztán délutánra felértünk a Velky-Krivánra, majd a csúcs utáni nyeregből a Nagy-Fátra irányába ereszkedtünk egy kicsit, ahol kiváló bivakoló helyet találtunk. Az idő jó volt, csak a harmat miatt kellett aggódni. (Egy szintén ott bivakoló lengyel kollégánk (aki meglepő módon jól beszélt magyarul) megnyugtatott, hogy a szél miatt nem lesz harmat, és igaza is volt.) Nem, egy elhagyott szétvert műanyag síházban aludtunk, a bivakolás 1 évvel korábban volt.

4. nap

Másnap meghódítottuk a legszebb csúcsokat: Chleb, Stoh, majd jöttek a Rozutecek.
Délutánra Zazrivában voltunk. A falu szélén a jelzést elvesztve sikerült keresztülmennünk valakinek a kaszálóján. A kaszáló frissen kaszált volt, mindenesetre a gazda derékfölöttig érő fejszével közelített hátizsákos csoportunkhoz, igen tempósan, no nem volt komoly veszély.
Innen egyből Lubochnára vettük az irányt, mert már jött is valami alkalmas busz. Útközben – mivel nagyon éhesek voltunk – az átszálláskor egy faluban benyomtunk egy-két liter valódi tejet (ki-ki vérmérséklete szerint, mivel tejérzékeny vagyok, én pl. csak egyet). Aztán megérkeztünk Lubochnára, ahol az akkoriban kedvenc sörömet, Radegastot mértek. Azonnal nekikezdtünk a sörözésnek. Egy parkban bivakoltunk, nem messze a kocsmától.

5. nap

Másnap nehezen szedtük össze magunkat az előző napi nehéz túra, elmaradt vacsora és tej-sör kombináció után, de azért nekiindultunk a gyilkos Nagy-Fátra (Velká-Fatra) gerincnek.
Pár kilométeres hullámzó bevezető szakasz után rögtön jött egy elképesztő meredek 700 m-es szint az 1180-as Kopára, a zsákom ráadásul frissen fel volt pakolva a lubochnai bolt javaival és iszonyú fülledt volt a levegő a gyönyörű bükkerdőben. Sebaj, a Kopa után megint visszaereszkedtünk a 700 m-es Lubochnai-nyeregbe, csalánosok, dögforró napsütés az irtásokon, stb. A jelzés meg valahogy minden hegyre felment, egyet se került ki, és persze hogy szerpentin nélkül, a nap hátralévő részének legszebb és legnehezebb csúcsa a Klak volt (ez egy másik Klak, mint a Kis-Fátrában). Megállapítottuk, hogy ezt az útvonalat biztosan ránk méretezték a jelzés tervezői. A késői reggeli indulás miatt a Borisovomi-házig már nem tudtunk volna világosban elérni, így valahol a Jarabina csúcs környékén egy málnás nyeregben bivakoltunk. Vízért nagyon meg kellett küzdenünk (messze volt a gerinctől).

5. nap

E nehéz nap után másnap délelőtt végre megérkeztünk a Borisovom házhoz. Lencselevest (vagy inkább főzeléket) kaptunk, valami apró feketés gombával, amit nem ismertem fel az ételben (lehet, hogy csak a szárítmánya volt fekete). Aztán még finom teákat kaptunk a kedves nénitől, fenyőmézzel, ki tudja milyen növényekkel, nagyon jól esett. Aztán mentünk tovább, Ploska, Ostredok, Krizna, már hegynek se tűntek ezek a lankás csúcsok, az előző nap meredélyei után, annak ellenére, hogy ezek a legmagasabbak. A Krizna után az Alacsony-Tátra (Nizké-Tatry) felé vettük az irányt. A Veterné-vrch után már végképp megúntuk az újra kegyetlenné váló, és minden buckát egyenesen és meredeken útbaejtő túrista utat, a sárga jelen lementünk Prasnicába, illetve Valentovába, ahol minden háznak saját forrása van a kertben. Moticky-ban van egy hotel, ahol a pénztárcánk kereteinek megfelelően fejenként 10 dkg tojásos lecsót ettünk sok-sok kenyérrel, hát kevésszer esett még ilyen jól bármi is. Valahol Moticky környékén sikerült buszra szállnunk, így szerencsére nem kellett a forgalmas műút mellett végiggyalogolnunk Donovaly-ig. Donovalyban egy üdülő teraszán bivakoltunk.

6. nap

Kiadós reggelivel kezdtük a napot a donovaly-i ábécénél, és ha jól emlékszem, pihenőnapot tartottunk, így csak a Hiadel-nyeregig (Hiadelské-sedlo) túráztunk el.
Itt heverészéssel töltöttük az időt, de az is lehet hogy ez egy másik túrán volt.

7. nap

A Hiadel-nyeregből indulva kezdtünk neki az Alacsony-Tátra gerincnek, Chochula, Durkovej, Chabanec és máris maga előtt látja az ember a Derest, Chopokot. A Chopokon azt hiszem 12 db virslit faltam be horcicával, amit aztán még évekig emlegettem, mint étvágy-csúcsot.
Estére érkeztünk meg Certovicára (Ördöglakoma-hágó). Certovicán egy vendéglőben vacsoráztunk, ahol alapvetően becsaptak, ami viszonylag szokatlan Szlovákiában, bár ezt a terepet már bejáratták előttünk a mindenki számára méltán rendkívül szimpantikus magyar sítúristák. Vizet is elfelejtettünk kérni a záróban levő étteremből, aztán meg már nem sikerült, mert kutyák és házigazdák hajtottak el bennünket mindenhonnan (valószínűleg nem néztünk ki túl bizalomgerjesztően a sötétedésben).
Éjszakára halálosan szomjasak voltunk a túlsózott vacsorától és 40-50 km körüli hátizsákos túrától, mindenki azt álmodta, hogy vizet szereztünk valahonnan és iszunk.

8.nap

Másnap reggel köd volt és hideg, hogy mért nem áztunk el, arra nem emlékszem. Csapatunk 3 tagja hazaindult, négyen pedig folytattunk az Alacsony-Tátra gerinctúrát. A Priehyba-nyeregben találtam egy jó darab zsírszalonnát, ami finomnak bizonyult, úgyhogy később jól megettük. Egész nap hideg szél és köd volt, így nagyon fogytak az ennivalók, jól is jött a talált kiegészítő. Este az Andrejcova-nyeregben levő híres túristaszálláson aludtunk, szerencsére elég korán odaértünk, hogy jusson hely az áfonyaszedők és túristák között a faágyakon. A vacsora után étvágycsökkentési szándékkal a teához vitt maradék cukoradagunkkal édesített áfonyát ettünk. Este aztán sehogy se ment az alvás, mert olyan finomakat főztek kollégáink a kemencén.

9. nap

Reggel befaltuk az utolsó szelet kenyereket, s hozzávalókat, sok vízzel és irány a Király-hegy (Kralova-hola). De legalább jó könnyű volt a zsákom, már futni is tudtam volna vele.
A csúcson, ha jól emlékszem nagyon-nagy szél volt (mint általában a Király-hegyen), innen Vernárba mentünk, ahol már várt bennünket a potranviny. Ezután a Szlovák-Paradicsomba indultunk, a podlesok kemping mellett egy esőház alatt éjszakáztunk.

További napok

A zsákot minden nap a kempingben hagytuk a recepción, és kis-zsákos túrákkal bejártuk nagyjából az összes túrista-utat a Szlovák-Paradicsomban, de az biztos, hogy minden járható szurdokra sort kerítettünk. Aztán visszavettük a zsákot és áttúráztunk Dedinkire, ahol beköszöntött az ételmérgezés, az előző napokban evett kolbász hatására. Másnap nagy nehezen hazautaztunk, de még vagy jó két hétbe tellett a felépülés.

2003. október 29.

Néhány régi kép

Leave a Comment