Kis-Fátra, Alacsony-Tátra

Chopok

A Fackovkse-sedlo-ból indultunk a Kis-Fátra gerincnek, első nap Strecnóig jutottunk. Este a falu szélén, a túristaút mellett – az akkor még üzemelő túrista fogadó-kocsma féleségben – kb. egy sör áráért egy nagy tányér igzai gulyást kaptunk. Kicsit több majorannával, kevesebb paprikával készült mint a hazai. Azóta én is majorannával főzöm a gulyást (pedig több mint 12 év eltelt, most hogy írom ezeket a sorokat), ilyen meghatározóak a fiatalkori benyomások, hahh, bizony. A gulyást igazi csapolt Radegasttal kísértük, ami kedvencem volt akkoriban, és még évekig az is maradt (az igazi jelző igen-igen fontos, főképp ma, hogy Magyarhonban is készítenek Radegast elnevezésű sörszerűséget, melynek egyes palackjai megbízható információk szerint fosszagú folyadékot rejtenek, míg más palackjai csak egyszerűen egy szar magyar sört). Na de visszatérve a lényegre, másnap reggel átkeltünk a Vágon, gyalogoshídon persze, majd suhantunk tovább a Fátra gerincen. A Suchy alatti túristaházban némi sörrel és teával pótoltuk az emelkedőn elvesztett folyadékot. Ekkor jöttem rá, hogy vacogva elfogyaszott két sör után nem túl szerencsés kilépni a jégverem túristaházból a dögforróságba, hogy aztán az ember a komponyaperzselő napon nekivágjon egy meredek emelkedőnek, borzasztónagyzsákkal. Gyengélkedésem ellenére a Velky Kriván utánig sikerült eljutnunk. A nyereg alatt bivakoltunk. Hajnalban áfonyaszedő néniket szállító motorok ébresztettek, így még a harmatot se vártuk meg a keléssel.

A képek jótulajdonsága, hogy majdnem mindegyiken látszik a mutatóujjam, tekintve, hogy az objektív előtti reteszt elhúzva vele, szinte mindig a reteszen hagytam. Később derült ki (előhívás után), hogy a domború lencse tulajdonságai miatt, a mutatóujjam is rákerült a képekre…

Ezután nem tudom merre mentünk tovább. Elképzelhető, hogy a Vratná-völgyébe ereszkedtünk és szurdoktúráztunk. De még valószínűbb, hogy a Nagy-Fátra felé ereszkedtünk le, és talán Necpalyból próbáltunk felmenni valami nyeregbe (legalábbis most ez a Necpaly szó ugrott be, de már lusta vagyok előszedni a térképet), de többször eltévedtünk, majd visszafordultunk (van egy ilyen emlékem is valamikorról). A képekből mindenesetre annyi felismerhető, hogy egyszer csak a Szlovák-Paradicsomban termettünk, a Hernád-áttörésnél. Pár más szurdok bejárása után a Podlesok kempingből elindultunk az Alacsony-Tátra felé. Vernárból másztuk meg a Királyhegyet. A Zdiári-nyeregben akartunk aludni, de annyira zsombékos volt, és annyi volt a rovar, hogy inkább elindultunk déli irányba a völgy felé. Közben már kezdett sötétedni, szinte már menekülőre fogtuk lefelé a sűrű málnás, aljnövényes, sötét erdőben, egy hatalmas fa is összeroskadt közvetlen mellettünk, álltó helytében. Szaporodtak a baljós jelek, de már nem mehettünk tovább, lámpánk se volt. Aztán az ösvény egy szélesebb darabján szűken elfért egymás mellett két polifoam matrac, úgyhogy itt aludtunk. Másnap lehet, hogy Pohorelába mentünk, de egyáltalán nem biztos, lehet, hogy mentünk tovább a gerincen. Viszont jártunk Certovicán, ahol a Motorestben ettünk, aztán minden bizonnyal mentünk tovább a Dumbier felé a gerincen.

De nem, ez nem így volt.Hajnal (,,bufet'' Pod Chlebom)
Pohorelából Breznóba buszoztunk, onnan pedig Srdieckóba. Onnan felsétáltunk egy sípálya melletti egy hotelig (Kosodrevina), ennek hátsó teraszán bivakoltunk, mai szemmel kissé merészen.

Másnap felsétáltunk a Diumbieur csúcsra (ezt magyarul Gyömbérnek is hívják), majd irány a Chopok, Derese, Chabanec, Durkovej. A kellemes gerinctúrán akár zergéket is símogathattunk volna (más kérdés, hogy az automata fényképezőgép nem engedte meg, hogy közelről látszanak a fényképeken barátaink). A Latiborska hola előtt aztán lementünk Magurkára, ahol akkoriban jól ment az étterem. Jót kajáltunk, aztán elindultunk Zeleznébe. Zeleznén a boltban meghallottam, hogy az eladónő telefonon hívja ismerőseit, mert ,,édes” dinnye érkezett. Vettünk is, végül meg is ettük, igaz mi az ilyesmit inkább savanyítani szoktuk…

Na asszem ennyi volt a nagy kaland.

A képek jótulajdonsága, hogy majdnem mindegyiken látszik a mutatóujjam, tekintve, hogy az objektív előtti reteszt elhúzva vele, szinte mindig a reteszen hagytam. Később derült ki (előhívás után), hogy a domború lencse tulajdonságai miatt, a mutatóujjam is rákerült a képekre…

Leave a Comment